Az új Opel Astra legnagyobb előnye, hogy kiváló vezetési élményt kínál

Astra
Pozsony |

Az új Opel Astrára talán a kelleténél kicsit tovább kellett várni, de végre Szlovákiába is megérkezett. A hazai bemutatóját csak múlt héten abszolválta, s az Új Szó azonnal lehetőséget kapott az újdonság letesztelésére. Egyelőre úgy tűnik, megérte várni, az új Astra ugyanis azon túl, hogy jól mutat, még nagyon kellemes vezetési élményt is kínál.

Öt évvel azután, hogy az Opel a franciák kezébe került, már a modellek túlnyomó többsége francia technológiát használ, s ezen a téren az Astra sem jelent kivételt. Ha az autó alapját vesszük, az új Astra a Stellantis konszern EMP2 platformjának harmadik generációjára épül, végleg elvarrva ezzel a General Motorhoz vezető szálakat.

A múlt és a jövő

Ami a külsőt illeti, a tervezőknek szerintem sikerült a futurisztikus dizájnt ötvözni egy kis retróval, utalva ezáltal az Opel történetére, közismert vonalvezetésére, de egyben arra a jövőre is, amelyben 2028 után már az elektromos meghajtásé lesz a prím. Elvégre az elektromobilokat idézi az Astra orrán található Vizor plexilap, azt a látszatot keltve, mintha a modellnek a motor hűtéséhez nem lenne szüksége levegőre. Az új és szűk LED-lámpák is korszerűek és modernek, de mégis számos olyan elemet találnak az autón, amely a múltat idézi. Például az oldalsó ablakok vonalvezetését lezáró vonalas háromszög egyeseknek a Kadett D modellből lehet ismert.

Astra

Milyen az utastér?

Nem igazán tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Dicséretes, hogy a funkciók többségét klasszikus vezérlőgombok segítségével lehet kezelni, másrészt viszont furcsa, hogy például a Start/Stop rendszer kikapcsolására csak a menün keresztül van lehetőség.

Az utastérben leginkább az ajtók és az érintőképernyő körüli rész tetszett. A tervezők nagyon kellemes, matt színeket választottak, amit viszont nem értek, miért kellett annyira sok helyre csillogó zongoralakkot tenni. Nem elég, hogy a volánon, a műszerfalon, de még a középkonzolon is zongoralakk van, tehát gyakorlatilag garantált, hogy ha valamihez hozzányúlnak, ott marad az ujjlenyomat helye. Én személy szerint még egy kicsit jobban a sofőr irányába döntöttem volna meg az érintőképernyőt, mert így elég gyakran épp rávilágít a nap.

Tudom, hogy mindig sok figyelmet szentelek az üléseknek, de ha valaki havonta több ezer kilométert vezet le, mint az esetek többségében én, az nagyon jól tudja, mennyire fontos a kényelmes ülés. Az új Astránál először kicsit megijedtem, mert eleinte nem igazán találtam a helyemet és olyan furán éreztem magam a volán mögött, de röviddel később – hála az elektromosan vezérelt deréktámasznak – sikerült kényelmesre beállítani az ülést, s elárulhatom, hogy így kezdetnek nagyon kellemes meglepetést okozott.

Különösen tetszik, hogy a külső visszapillantó tükröket és a head-up kijelzőt egyetlenegy, az ajtón található vezérlőgomb segítségével tudjuk állítani – a konkurenciánál rendszerint ennek a kijelzőnek a kezelésére is a médiarendszer menüjébe kell belemászni.

A csomagtér a maga 422 literes térfogatával a szegmensen belül a tágasabbak közé tartozik, s mivel egyenletes a tér elosztása, a rakodótér praktikus kihasználása is sokkal jobb. A csomagtér ajtaját az Opel-jel megnyomásával tudják kinyitni.

Opel

Milyen vezetni?

Az új Astra esetében határozottan a vezetési élmény az aduász. A járgány kifogástalanul fekszik az úton. Érezni, hogy a futómű valamivel merevebb, de ugyanakkor nem túl kemény, így az egyenetlen utakon, amelyekből Pozsonyban és környékén is azért elég van, nagyon komfortos. Különösen tetszett, hogy az éles kanyarokban is stabilitást, magabiztosságot nyújt.

A motorházban az alapnak számító háromhengeres 1,2 Turbo motor erősebb változata volt, 96 kW (130 LE) teljesítménnyel és hatgangos manuális váltóval. A gyengébb változat teljesítménye 110 LE és 81 kW, s csak hatgangos kézi váltóval rendelhető, míg az erősebb motorhoz már a hatsebességes automata is elérhető.

Az Astrát teljesen alapban már 17 490 euróért megvehetik, az általunk tesztelt változat 18 990 eurónál kezdődik, a GS Line felszereltségi szintnél pedig 23 290 euró jelenti az alapot. Aki automata váltót szeretne, annak minden változatnál kétezer eurót kell hozzászámolnia a végösszeghez. Aki erősebb, tiszta benzinmotort akarna az Astrájába, annak pechje lesz, nem kap. A kínálatban már csak dízelmotor van, illetve elektrifikált plug-in hybrid változatok.

A háromhengeres motorral sem lesznek csalódottak, nagyon kellemes a megnyilvánulása, a hangja nem zavaró, s a 130 lóerő, valamint az 1750 fordulattól elérhető 230 Nm-es forgatónyomaték szerintem teljesen elegendő. Mivel a járgányt egyelőre csak rövid ideig, néhány óráig tesztelhettem, a fogyasztás értékelését most az egyszer kihagynám.

Astra

Egy szó mint száz

Az új Astra persze nem tökéletes autó, de nekem megtetszett. Egyes részein érezni lehet, hogy a tervezőknek spórolniuk kellett. A lényeghez viszont nem nyúltak, így az Astra kényelmes üléseket, nagyon jó vezetési élményt nyújt, sőt, még a színes head-up kijelző is jól működik, éles képet kínál. Az első példányokat, kombi kivitelezésben már néhány héten belül megkapják a szlovákiai kliensek, a márka képviselői szerint pedig már jövőre bemutathatják a tiszta elektromos meghajtású Astrát, így ennél a modellnél még van miért örülni.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?