A kamionsofőrök kötelező tesztelése miatt tiltakoznak

A mentősáv kialakítása a gyakorlatban. Ez a szabály nemcsak a kamionsofőrökre, hanem a közúti forgalom minden résztvevőjére vonatkozik.
Pozsony |

Határozottan elutasítja a szlovák diplomácia Németország azon új intézkedését, mely szerint az ország területére csak abban az esetben engedik be a szlovákiai kamionsofőröket, ha azoknak negatív PCR-tesztjük van. 

 Németország az utóbbi napokban jelentősen szigorította a járványellenes intézkedéseket, Csehországot és Szlovákiát azon rendkívül kockázatos országok közé sorolta, ahol ellenőrizhetetlen a koronavírus új mutációinak a terjedése. Emiatt a már ismert korlátozásokon kívül például múlt héten megtagadta a belépést a csehországi ingázók többségének, kivételt csak az egészségügyben dolgozók jelentenek. A szlovák állampolgárok is csak akkor léphetnek be Németországba, ha negatív PCR-teszttel rendelkeznek, s még ezután is 14 napos karanténba kell vonulniuk. A németek viszont a kamionsofőröktől is megkövetelik a PCR-tesztet, ami ellen Szlovákia határozottan tiltakozik. 
Ivan Korčok külügyminiszter már kapcsolatba lépett német kollégájával, Heiko Maasszal. „Ennek az intézkedésnek, amely a sofőrjeink számára gyakorlatilag kivitelezhetetlen, rendkívül negatív következményei lesznek, s attól tartunk, láncreakciót indíthat el az összes többi államban is” – mondta Korčok, aki Maroš Šefčovič uniós biztost is felkérte, haladéktalanul vizsgálja meg az Európai Bizottság a német előírásokat, melyek véleménye szerint sértik az úgynevezett zöld sávokról szóló egyezményt, amely az Európai Unió területén való szabad és zökkenőmentes áruforgalom alappillére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?