Ausztriától lízingelnénk menekülteket

Pozsony |

<p>Évi pár száz menekültet fogadna be önként Szlovákia, ajánlja a kormány. A belügy válogatna a menedékkérők között.</p>

Robert Kaliňák belügyminiszter a tegnapi kormányülésen ismertette azt a tervezetet, amely az ország önkéntes, menekülteknek nyújtandó segítéségének részleteit tartalmazza. Eszerint Szlovákia legfeljebb száz szíriai keresztény családot lenne hajlandó befogadni. Továbbá megdupláznánk az úgynevezett humanitárius transzfer keretén belül befogadott menekültek számát. Ehhez a programhoz Szlovákia 2008-ban csatlakozott, s lényege, hogy fél évre, ideiglenesen befogadott menekülteknek biztosít ellátást, felkészíti őket az új körülményekben, országban való életre, majd fél év elteltével átadja őket annak az országoknak – leggyakrabban az Amerikai Egyesült Államoknak –, amelytől menedékjogot kérnek. Tavaly körülbelül 500 ilyen menekültet, nagyrészt kisgyermekes nőket fogadtunk be, számuk a tervezet elfogadása után megduplázódhatna. A segítség harmadik pontja pedig az Ausztriával való szorosabb együttműködés lenne. „Ideiglenesen felajánlanánk nekik a Szlovákiában található üres szobákat és épületeket a menekülttáborokban, míg Ausztria el nem bírálná a menedékjogi kérelmeiket. Mindegyikük ezt követően visszakerülne Ausztriába, körülbelül 500 személyről lenne szó. Az osztrákoknak hatalmas problémáik vannak az odaáramló menekültekkel, a táborok kapacitása megtelt, nem is tudják őket elszállásolni” – mondta. Kaliňák emlékeztetett, hogy ez még nem a tervezet végleges változata, de alapját képezi annak a segítségnek, amelyet Szlovákia felajánl az Európai Bizottságnak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?