Ausztria: előretört a jobboldal

A hétvégi osztrák nemzetgyűlési választások Ausztria jobbra tolódását hozták magukkal. S ez nemcsak abban nyilvánult meg, hogy Sebastian Kurz, a bécsi politikai elit új üstököse a választási győzelemig vitte az egy évvel ezelőtt még gyengélkedő Osztrák Néppártot (ÖVP), hanem abban is, hogy HeinzChristian Strache Szabadságpártja (FPÖ) ismét kormányközelbe került.

Az, hogy Sebastian Kurz, az ÖVP 31 éves üdvöskéje győzelemre viszi a néppártiakat, nem volt igazi kérdés a választások előtt. Kurz politikai zsenijét már hosszú ideje evidenciaként kezeli a sajtó. Bernhard Odehnal bécsi újságíró-elemző emlékeztet, az ÖVP egy évvel ezelőtt 20 százalék körüli párt volt, most 30 százalékon felül szerzett, ez pedig a választások egyértelmű győztesévé teszi a fiatal pártelnököt.

S óvatosabban bár, de kijelenthető az is, hogy a szélsőjobboldalipopulista Szabadságpárt eredménye is győzelemnek számít. Igaz, nem nyerték meg a választásokat, de a levélszavazatokat figyelembe vevő becslés szerint 26,3 százalékot szereztek, és több mint 5 százalékot javítottak előző eredményükön. Igaz, ezzel ismét csak a harmadik helyre jók, mivel a szociáldemokrata SPÖ pár tizeddel előzi őket, és HeinzChristian Strache pártelnök is hiába dédelgetett kancellári álmokat – ám az FPÖ eredménye a körülményeket nézve sokkal erősebb, mint a hasonló szélsőjobbos-populista pártok, Franciaországban a várakozásokon alul teljesítő Nemzeti Front, vagy a holland választásokon kudarcot valló Geert Wilders-féle Szabadságpárt eredménye. Egyszerűen azért, mert Strache FPÖ-je „jókor van jó helyen”, egy leomló jobb–bal nagykoalíció utáni Ausztriában, mikor a mérleg nyelve lehet, és reális esélye van kormányra kerülni.

Jobbra át

„Ausztria mindig jobboldali volt, nem szélsőjobboldali, de hagyományosan nagyon konzervatív” – mondta lapunknak Bernhard Odehnal, akit arról kérdeztünk, mi állhat a jobbratolódás mögött, és mennyire illeszkedik az osztrák választási eredmény a szélsőjobboldali és populista pártok megerősödésének európai trendjébe. Az elemző szerint érezni lehetett az elégedetlenséget a társadalomban, ám ennek miértjeit nehéz meghatározni, mivel Ausztria az elmúlt években a legjobban teljesítő uniós országok közé tartozott, és sokkal magasabb az életszínvonal, mint az EU sok más régiójában. „Az emberekben sok a félelem, és ezekre rájátszott a média, elsősorban a hagyományosan erős osztrák bulvársajtó is, mely alapvetően elvégezte az FPÖ helyett a munkát” – magyarázza Odehnal. Az osztrák lakosság mintegy fele ugyanis úgy gondolja: a következő generáció a jelenlegi életszínvonalnál rosszabb körülmények közt fog élni. „A társadalom pesszimista, félnek a jövőtől, és elsősorban a külföldiektől, bevándorlóktól. Ezért is szavaztak sokan az FPÖ-re” – mondja az elemző, hozzátéve: az egyre határozottabb kontúrokat öltő idegenellenesség nem jelenti azt, hogy maga a társadalom egészen a szélsőjobboldalig tolódna. A bevándorlás egyértelműen a fő kampánytéma volt Ausztriában, és nem is az FPÖ, hanem Kurz néppártja tette azzá, helyenként sokkal élesebb hangot ütve meg, mint a szélsőjobboldal, szavazatokat szerezve tőlük – valami hasonlót tett egyébként Mark Rutte holland miniszterelnök is Geert Wildersékkel a néhány hónappal ezelőtti hollandiai választási kampányban.

Középre tolódás

Heinz-Christian Strache FPÖ-je ugyanakkor immár kevésbé emlékeztet Jörg Haider Szabadságpártjára a múlt század 90-es éveinek végéről, a hagyományos pártok aranykorából. Strache, aki több mint egy évtizede vette át a pártot, fokozatosan próbálkozott a mélyponton lévő FPÖ felemelésével és középre tolásával, s ez a mostani kampányban csúcsosodott ki, sokkal kevésbé voltak agresszívek, mint korábban. „Strache megváltozott. Fiatal korában bizonyítottan neonáci körökkel volt kapcsolata, később azonban ezeket fiatalkori rossz lépéseknek nevezte. Jörg Haider után újraépítette a pártot, megerősítette a pozícióját” – magyarázza Odehnal.

KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: JOBBRA TOLÓDÓ OSZTRÁK POLITIKA

Persze ez nem azt jelentette, hogy Strache elengedte volna a radikális retorikát, de igyekezett megszabadulni a rossz PR-ral járó neonáci kiszólásoktól és kapcsolatoktól. Inkább az olyan pártokkal kereste a stabil kapcsolatot, mint Marine Le Pen Nemzeti Frontja, vagy épp Geert Wildersékkel. Az utóbbi időben pedig nemcsak nyugaton talált szövetségesekre, hanem keleten is, bár itt azért bonyolultabb volt a dolog. Odehnal szerint, mikor a magyarországi Jobbik még neonáci vonásokkal rendelkező nemzeti radikális párt volt, Strache nem akart velük közösködni, a középre tolódó Jobbikkal azonban már kialakulóban van a kapcsolat. Ráadásul az FPÖ nem is állna meg itt a keleti nyitással: Strache szerint Ausztriának csatlakoznia kellene a V4-ekhez, és együtt kellene megreformálniuk az Európai Uniót. Orbán Viktor ugyanis egyfajta követendő példa a menekültválság kezelésében a populista Szabadságpárt számára – magyarázza Odehnal.

Az orosz kapcsolat

Az FPÖ-nek – mely azért a felszínen továbbra is egy tipikus nyugateurópai szélsőjobboldali-populista párt jegyeit viseli – azonban még ennél is sokkal szorosabb kapcsolata van a Kelettel. Tavaly decemberben ugyanis együttmű-ködési megállapodást írtak alá Vlagyimir Putyin orosz államfő pártjával, az Egységes Oroszországgal – a szabadságpártiak teljes vezérkara megjelent Moszkvában, beleértve Strachét, Norbert Hofert, a párt államfőjelöltjét, valamint Johann Gudenus bécsi alpolgármestert, aki jól beszél oroszul. Hozzá kell tenni: az osztrák politikumnak (beleértve a néppártiakat és a szociáldemokratákat), valamint a kereskedelmi szektornak hagyományosan jó kapcsolata volt Oroszországgal, ezek azonban kiemelten gazdasági, pragmatikus kapcsolatok, és nincs ideológiai színezetük – Ausztria ugyan alapjában véve támogatja az Oroszország elleni EU-s szankciókat, és elismeri, hogy a Krím félsziget annektálása ellentétes volt a nemzetközi joggal, ám állást foglalnak a szankciók enyhítése mellett.

Az FPÖ azonban ideológiai síkon is oroszbarát fordulatot vett, ami meglepőnek hathat egy olyan pártnál, melynek ideológiai alapjait részben az osztrák lakosság hagyományos oroszellenességében, illetve az osztrák szélsőjobb szlávellenes náci eszméiben találjuk meg. Ám ez a kép csalóka: az FPÖ orosz kapcsolata tagjainak személyes és gazdasági kapcsolataiból már átcsapott egy olyan szintre – elsősorban Konsztantyin Malofejevnek, Putyin pravoszláv oligarchájának köszönhetően –, ahol egymás politikáját legitimizálják, a Szabadságpárt pedig egyfajta közvetítőként szolgál Oroszország számára, propagálva a Kreml ultrakonzervatív morális fölényét a „hanyatló Nyugattal” szemben. Odehnal szerint az nem bizonyított, hogy a pártot finanszírozza is a Kreml, vagy az ahhoz közeli emberek – ám Bernhard Weidinger és Fabian Schmidt szélsőségességszakértő tanulmányából kiderül, orosz pénz azért érkezhet az országba. A Kreml befolyása ugyanis egyre erősebb az osztrák fiatal szélsőjobbosok körében, ráadásul Ausztriában is gombamód szaporodnak a dezinformációs portálok és oroszbarát intézetek, civil szervezetek és agytrösztök, melyek az orosz propagandát terjesztik.

ÖVP–FPÖ-koalíció?

Sebastian Kurz nagy valószínűséggel az FPÖ-vel lép majd koalícióra, ám a tárgyalások nagyon kemények lesznek. Kurz ugyanis nem ígérhet sokat a szabadságpártiaknak, és mindenképpen saját embereit akarja ültetni a kormány kulcsposztjaira. „Jelenleg azonban úgy tűnik, megegyezhetnek” – mondja Odehnal, aki szerint az FPÖ valódi hatalmi pozíciókat követel majd, Kurz pedig engedhet, mivel változást ígért, és ha pártjának korábbi partnereivel, a szociáldemokratákkal kötne paktumot, szembemenne ezzel.

Egy szabadságpárti–néppárti koalíció Odehnal szerint a társadalmon belül elsősorban a menekülteket és bevándorlókat érintené keményen. „Ők most a bűnbakok a társadalomban, akár Kurz, akár az FPÖ szemében” – zárta.

Az elemző szerint Ausztria nemzetközi reputációja emiatt minden bizonnyal nem szenved majd akkora csorbát, mint a múlt évtized elején, mikor a néppárti Wolfgang Schüssel partnereként lépett kormányra Jörg Haider FPÖ-je. „Akkor nagy volt a nyomás, az EU-tagországok diplomáciai szankciókat foganatosítottak. Azt hiszem, most sokkal nyugodtabban fogadják majd a dolgot, hiszen az FPÖ csak egy az Európa-szerte erősödő szélsőséges-populista pártok közül” – vélekedik az elemző. Azt azonban hozzáteszi: a Haider–Schüssel-féle kormányban a korrupció sokkal nagyobb probléma volt, mint az FPÖ szélsőségessége, a több milliárd eurós károkat még most is nyögi a társadalom.