Árvízkatasztrófa után, NATO-csúcstalálkozó előtt

Évekig eltart, amíg Csehország kiheveri a tizenhat emberéletet követelő, mintegy hárommillió euró kárt okozó, példátlanul súlyos árvíz pusztításait. A további katasztrófák megelőzése és a hatékonyabb együttműködés szempontjából is fontos Medgyessy Péter magyar miniszterelnök nemzetközi kezdeményezése – hangsúlyozta Vladimír Špidla cseh kormányfő.

– Továbbra is ötkor kelek, általában hatkor interjúkat adok, és azután indulok futniSomogyi Tibor felvételeiFellélegezhet-e már Csehország, s ön kifújta-e már magát az árvízkatasztrófa után?

Legfeljebb megkönnyebbülten sóhajthatunk egyet, mert a közvetlen veszély talán már elmúlt, viszont a károk hatalmasak. Kétszáz-egynéhány éve – amióta értékelhető adatokat jegyeznek fel – nem zúdult ilyen irdatlan nagy víz ránk. Tizenhat ember odaveszett, kilencvenkilenc települést teljesen, csaknem négyszázat pedig részlegesen elöntött az árvíz. Kétszázhatvanezer embert kellett szinte órák alatt kiköltöztetnünk. Ma még csak a kárfelmérések elején tartunk, de annyi bizonyos, hogy a veszteségek elérik a hárommilliárd eurót. Sok víz folyik le a Moldván és az Elbán, amíg ezt a pusztítást kiheverjük.

Mit jelent, mennyiben segít a külföld, a többi között Szlovákia segítsége?

Nyilvánvaló, hogy akár csak máshol, nálunk is a szociális érzékenységű, szolidáris állam képes a károk fokozatos felszámolására, természetesen a polgárok áldozatvállalására, közteherviselésére támaszkodva. Mégis hálásak vagyunk minden külföldi, így a szlovák segítségért. Főleg az első hetekben óriási jelentőségű ez a szolidaritás. Nagyon jó tudni, érzékelni, hogy a bajban sem maradtunk egyedül.

Medgyessy Péter magyar kormányfő néhány napja nemzetközi összefogást kezdeményezett az árvízkatasztrófák hatékony megelőzése érdekében. Miként fogadta ezt a lépést?

Kiemelkedően fontosnak tartom ezt, hiszen nyilvánvaló, hogy ami az Elba, a Duna, vagy az Odera és a Tisza vízgyűjtő medencéiben történik, az a többi érintett országot is sújthatja. A változó éghajlati viszonyok és egyéb égető okok miatt is indokoltnak tartom azt, hogy a közép-európai régió kormányai, szakértői, tudósai és civil szerveződései sokkal jobban összehangolják mindazokat a lépéseiket, amelyekkel az eddiginél sokkal hatékonyabb stratégiákat fogadnak el az éghajlati viszonyok változásaiból és korunk más jelenségeiből adódó kihívásokra.

A november végére tervezett prágai NATO-csúcsot nem ve-szélyeztetik az árvízkárok?

Biztonsági szempontból semmiképpen, szervezési gondjaink viszont sokasodtak. Közismert, hogy a prágai metró több állomását is elöntötte a víz. Ma még senki sem tudja, hogy mikor áll helyre a földalatti teljes forgalma. Ezért főleg a csúcstalálkozó résztvevőinek szállítása állítja majd nehéz feladat elé a szervezőket.

Csehország is szorgalmazza Szlovákia felvételét az észak-atlanti katonai szövetségbe. Vajon nem változhat-e Prága álláspontja, s nem veszélyezteti-e a visegrádi államok az elmúlt hetekben ismét fellendülő együttműködését, ha Mečiar pártja nyeri a szeptember végi szlovákiai képviselőházi választásokat?

Prága, de Budapest és Varsó számára is sokkal előnyösebb, ha Szlovákia tagja az észak-atlanti katonai szövetségnek, miként az is közös érdekünk, hogy lehetőleg egyszerre lépjünk be az Európai Unióba, hiszen akkor a schengeni határok Tiszacsernőnél és Csapnál lesznek. Politikusok jönnek, majd távoznak a színtérről, de a geopolitikai realitások és érdekek maradnak. Ez a lényeg. Az ön által említett lehetőséget teljességgel nem lehet kizárni, de bízom abban, hogy a szlovákiai politikai képviselet értelmes, demokratikus megoldást talál a mostani választások után, vagyis a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppártnak továbbra sem lesz domináns szerepe szomszédunknál.

Véletlennek tartja vagy lát-e bizonyos összefüggéseket abban, hogy a visegrádiak közül három országban a baloldal győzött a legutóbbi választásokon?

Minden lényeges részletre csupán hosszas történelmi és politológiai elemzésekkel lehetne válaszolni, amelyeknek minden bizonnyal az lenne a végkövetkeztetése, hogy a közép-európai államok sorsa, úgynevezett történelmi ideje jórészt azonos. A jelene is, ezért a polgárok nagyjából ugyanúgy reagálnak az adott társadalmi jelenségekre. Jövőnket is hasonlónak látom, hiszen mindannyian az Európai Unióba igyekszünk, s tovább növelhetjük csatlakozási esélyeinket, ha a jelenlegi kormányok nem csak a retorika szintjén tartják fontosnak a közös érdekek egyeztetését és határozott érvényesítését.

Több német, osztrák és magyar politikus is úgy véli, hogy még a csatlakozási tárgyalások előtt érvényteleníteni kell a Beneš-dekrétumokat. A szudétanémet és a szlovákiai magyar kárvallottak, akiket teljesen vagy akár csak néhány évre elűztek a szülőföldjükről, legalább valamilyen erkölcsi elégtételben bíznak. Nem tart elképzelhetőnek legalább ilyesfajta morális gesztust?

A cseh politikában teljes a nézetazonosság abban, hogy a második világháborús sebeket nem szabad feltépni. Sehova sem vezet, ha újra egymás szemére hányjuk sérelmeinket. Sokkal célravezetőbb, ha a negyvenöt utáni elrendezést realitásként fogadjuk el. Hagyjuk a múlt elemzését a történészekre, a politikusoknak és a társadalomnak a jelennel és közös jövőnkkel kell törődnie.

Főleg magyar és cseh értelmiségeiktől hallani olyan véleményeket, melyek szerint Csehszlovákia kettészakadása óta mintha Budapest és Prága messzebb került volna egymástól.

Gazdasági értelemben nem hiszem, mert például tavaly csaknem húsz százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelem összege. Emberi, közösségi értelemben azonban helyénvaló lehet ez a megállapítás. Bízom abban, hogy az anyagiakban és eredményekben is gyarapodó Visegrádi Alap, belátható időn belül pedig az Európai Unió is közelebb hozza a cseh és a magyar, de a szlovákiai és a lengyel embereket is. Velük együtt pedig a helyi közösségeket és a régiókat is.

Politikai elemzők szerint tavasszal a cseh szocdemek főleg azért győztek, mert ön Miloš Zeman volt kormányfő és pártelnök hangoskodásaival ellentétben sokkal visszafogottabb volt. S az is sokat nyomott a latban, hogy kizárta az újabb politikai alkut Václav Klausszal és pártjával. Igazat ad az elemzőknek?

Nyilván más a stílusom, mint az elődömnek, de ez természetes. A polgárok dolga eldönteni, hogy adott helyzetben melyik megnyilvánulással rokonszenveznek. Václav Klausékkal aligha összeegyeztethető a politikai értékrendünk, például az állam szerepéről alkotott elképzelésünk homlokegyenest ellenkező. Jómagam fontosnak tartom az állam bizonyos kapacitásainak és főleg szociális szerepének megőrzését. Ezeknek jelentőségét most éppen a tragikus árvíz igazolta, hiszen az állami szervek irányították a tűzoltókat, a rendőröket, a katonákat, a mentőket és az egészségügyieket. Szükségállapotot hirdettünk, de egy pillanatra sem vezettünk be diktatúrát.

Pártjában egyre többen Zemant szeretnék látni jövőre az államfői székben. Ön mintha nem nagyon lelkesedne ezért a javaslatért...

Az államfőjelölt kiválasztása sem hangerő vagy lelkesedés kérdése. Azt tartom, hogy elhamarkodott nyilatkozatok helyett először a pártban, éspedig alapos, demokratikus vitában kell kiválasztani a megfelelő jelöltet. Szerintem ő nem lehet olyan személy, aki erősen kötődik bármelyik párthoz, mert a törvényhozásban aligha kapja meg a szükséges minősített többséget.

Sokan tartják törékenynek a törvényhozásban mindössze kétmandátumos többségű, két jobbközép pártot is tömörítő prágai kormánykoalíciót. Állításukat vélték igazoltnak, amikor a házelnököt csak második nekifutásra sikerült megválasztani és az egyik jelöltjüket koalíciós társaik szavazták ki a parlamenti médiabizottság elnöki posztjáról. Ön bízik a jelenlegi koalíció életképességében?

A koalíció működőképességét az eredmények minősítik. Eddig minden célunkat elértük, igaz olykor heves viták után, amelyeket bizonyos érdekellentétek váltottak ki, de a politikában, különösképpen pedig egy koalícióban ez természetes. Nem elsősorban a jelentős erőfölény határozza meg a koalíció működőképességét, hanem a közös politikai akarat. Ezért vagyok indokoltan derűlátó.

Miroslav Grebeníček, a cseh- és morvaországi kommunisták pártelnöke újabb átverésnek minősítette a jelenlegi prágai kormánykoalíció létrejöttét, mert szerinte a polgárok jelentős része tiszta baloldali koalíciót akart. Valóban?

Nem így áll a helyzet. Először is Csehország alapvető érdeke volt olyan kormánykoalíció megalakítása, amelyben minden párt híve az integrációnak, vannak közvetlen partnerei Brüsszelben, Strasbourgban és más nyugati országban. Hadd mondjam el azt is, hogy a kommunisták sem akkor, amikor hatalmon voltak, sem azóta nem baloldali értékrendet képviselnek. Ha ugyanis egy párt arra a hamis ideológiára épül, hogy a legjobbak között is a legjobb és a hatalmát nem a demokratikus játékszabályok alapján, hanem valamilyen misztikus mandátum, esetünkben állítólagos tudományos világnézet alapján kívánja kivívni és megtartani, akkor nem baloldali értékrendet, hanem tipikusan konzervatív vagy diktatórikus elveket vall. Ez pedig távol áll a szociáldemokratáktól, akik ilyen csoportosulással semmi szín alatt sem hajlandóak szövetségre lépni, habár parlamenti legitimitásukat nem vitatják.

– Prága, de Budapest és Varsó számára is sokkal előnyösebb, ha Szlovákia tagja az észak-atlanti katonai szövetségnek Ön mind a mai napig a dél-csehországi, s ugyancsak az árvíz sújtotta Jindřichův Hradecben él. Nem rongálta meg a lakását a víz?

Nem, mert kétszobás panellakásom elég messze van a folyótól. És negyven méterrel fölötte.

Nem okoz önnek gondot, hogy kormányfőként be kell költöznie a rezidenciába?

E hét végén költözöm a pazar Kramář-villába, amelynek méretei természetesen egy ideig szokatlanok lesznek, de ezt a változást a tisztséggel járó kötelességnek tartom. És átmeneti állapotnak. Olyannak tartom a kormányfői posztot, mint az élsportolók edzőtáborozását. A cél érdekében be kell vonulni, de bizonyos idő után véget ér ez a fejezet. Megtartottam a kétszobás vidéki lakásom.

Munkabírásáról, hajnali értekezleteiről legendák keringnek. Miniszterelnökként változtat eddigi gyakorlatán?

Munkaritmusomon semmit sem szeretnék változtatni. Továbbra is ötkor kelek, a nyár elejétől hajnalban kocogtam öt-hat kilométert. Most annyi a különbség, hogy kora reggel, általában hatkor interjúkat adok, sajtóértekezleteket tartok és csak aztán indulok futni, mert akkorra már megvirrad. Általában este tízig vagyok a kormányhivatalban, miként korábban a pártirodában vagy a múzeumban. Éjfél előtt zenét hallgatok, s mielőtt lefekszem, iszom egy pohár vörösbort.

Nem sört?

Azt akkor fogyasztok, ha a barátaimmal csevegek. Erre hetek óta nem volt idő, de rövidesen szeretném felújítani ezeket a gondolatébresztő eszmecseréket.

Jómagam is láttam, hogy a választási kampány előtti tévévitákban valósággal megőrjítette Václav Klaust és más ellenfeleit is, mert hiába vágták a legvaskosabb bírálatokat a fejéhez, önt ezzel sem hozták ki a sodrából. Mindig ilyen higgadt és halk szavú?

Érvelni szeretek és nem hangoskodni. Csak akkor emelem meg a hangom, ha azt tapasztalom, hogy valaki beosztásával vagy az adott helyzettel visszaélve megalázza a munkatársait, polgártársait, nem veszi őket emberszámba. Ilyenkor ordítani is tudok. Leginkább a letűnt rezsimben kerültem ilyen helyzetbe, néha még ma is.

Kormányfőként milyen célokat tűzött ki erre a választási idő-szakra?

A legfontosabb cél hazám mielőbbi európai uniós tagsága. S nagyon szeretném, ha az elkövetkező négy esztendőben Csehország békés, demokratikus ország lenne, ahol nem történnek semmiféle drámai események, vagyis a felmerülő gondok normálisak lennének, amelyek a társadalmi fejlődésből és a világ kihívásaiból adódnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?