Áremelés után – visszaesés?

A Szlovák Statisztikai Hivatal felmérése szerint kiadásaink legnagyobb részét élelmiszerek vásárlására fordítjuk. Költségeink az augusztus 1-jei áremelések következtében még magasabbra nőnek: drágult, a sör, a dohányáru, a benzin – ebből kifolyólag pedig a kenyér és a hús ára is feljebb szökött.

A Szlovák Statisztikai Hivatal felmérése szerint kiadásaink legnagyobb részét élelmiszerek vásárlására fordítjuk. Költségeink az augusztus 1-jei áremelések következtében még magasabbra nőnek: drágult, a sör, a dohányáru, a benzin – ebből kifolyólag pedig a kenyér és a hús ára is feljebb szökött.

A párkányi Szent István utcai Jednota szupermarket vevőkörének felét a magyarországi vásárlók teszik ki. Az üzlet kibővítése óta folyamatosan jönnek, és jól megrakott kosarakkal távoznak. Főként tejtermékeket és sört visznek (a tej ára Magyarországon jelenleg 160-tól 240 forintig változik, a sör pedig január elsejétől drágult: 110 forintnál olcsóbbat már nem lehet kapni), és felfedezték a szintén olcsóbb pék- és hentesárut is. A Jednota üzlethálózat párkányi vezetője kérdésemre elmondta, hogy az áremelést követő első héten még nem tapasztaltak nagy mértékű visszaesést. A hónap első napjaiban megérkezett értékcikkek árát a régi árkategóriába sorolták be, de a cseh sörök amúgy sem lettek drágábbak. Az üzletvezető érdekességként elmondta, hogy az ógyallai sörgyár a párkányi régióból kapja a legtöbb megrendelést – esetenként akár nagyraktári mennyiséget kérnek tőlük. Az üzlet a vásárlási erő komoly visszaesésétől nem tart, viszont azt lehetségesnek tartják, hogy később – ha Esztergomban és környékén jobban elterjed a drágulás híre – kevesebben érkeznek majd a túloldalról.

A magyarországi vevőkör csökkenését egyelőre nem kell készpénznek venni: szomszédainkat is sújtotta az aszály, ezért kevés a takarmány, és igen nagy a terméskiesés. Mivel a környező országokban is meglehetősen alacsony a termés, a takarmánygabona egy része Magyarországról exportálható – így még kevesebb marad az országban, amely feljebb nyomja az árakat. Jellemző a hiányra, hogy ma a „magyar” szalma annyiba kerül, mint tavaly ilyenkor a búza. A dráguló takarmány pedig a húsárakat is felnyomhatja. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Magyarországon augusztus elsejétől kilenc százalékkal felemelték a villamos energia árát, szeptemberre a lakosság is tapasztalni fogja ezt a számláikon. Ezért feltételezhetjük, hogy a túloldalon idővel az élelmiszerek is drágulni fognak. Már csak az kérdéses, hogy nálunk ugyanez a folyamat milyen ütemben zajlik le. Ha nem várhatók további áremelések, valószínű, hogy a vásárlási kedv csökkenése csak időszakos lesz a magyar határ mentén.

A Mária Valéria híd megnyitása óta a párkányi töltőállomások forgalma jelentősen megnőtt. Annyian jönnek, hogy a benzinkutak vásárlói körének akár 40–50 százalékát is kiteszik a Duna jobb partjáról érkezők. Esztergom húsz kilométeres vonzáskörzetéből járnak tankolni, de van olyan család is, amelyik hajlandó egészen Pilisvörösvárról autózni, hogy olcsóbb benzinhez jusson – bár Párkányban köztudott, hogy a benzinturisták összekötik a kellemeset a hasznossal: egyúttal jól megrakják a kocsijukat élelmiszerrel és egyéb fogyasztási cikkekkel.

Magyarországon a Mol Rt. július elején 3 forinttal emelte a benzin árát. Jelenleg a 91-es Tempo 233.9-re, a 95-ös 236.9-re, a 98-as 245.9 forintra növekedett. A dízel gázolaj pedig literenként 208 forintba kerül.

Viszont azzal, hogy megemelték nálunk az élvezeti cikkekre és az egyes energiahordozókra – az üzemanyagra – vonatkozó jövedéki adót, jelentősen csökkent a hazai és a magyar benzinárak közti különbség.

Szlovákiában ma 34 koronás benzinnél olcsóbbat nem lehet kapni. Párkányban a 91-es 34.30–34.60, a 95-ös 34.70–34.80, a 98-as 37.30, a gázolaj pedig 31.50 koronába kerül. Az egyik párkányi töltőállomás munkatársa elmondta, hogy a hónap elejétől kisebb visszaesést vettek észre. Azt is közölte, hogy néhány vásárlónak még mindig érdemes átjönni, mivel literenként a húsz forintos különbségért is megéri. Viszont, ha nálunk tovább emelnék az üzemanyag árát, biztos, hogy a magyarországi vevőkör nem csak a párkányi, hanem az összes határ menti település töltőállomásáról elszokna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?