Szlovákiában folytatódhat az élelmiszerárak emelkedése 2025 első félévében.
Árcsökkenésre nem számíthatunk, de az élelmiszerek drágulására annál inkább

Az infláció mértéke nyárra elérheti az éves szinten várható 4 százalékot. Az áremelkedés hátterében a termelési költségek növekedése, az árupiaci mozgások és az adópolitikai változások állnak. Michal Lehuta, a VÚB bank makrogazdasági elemzője szerint a drágulás az első félévben nem lesz olyan erőteljes, mint januárban, de több tényező is az árak további emelkedésére utal.
Az elkövetkező hónapokban az élelmiszerárak további emelkedésére számítunk, bár nem olyan erőteljesen, mint januárban. Februártól júniusig hazánkban az élelmiszerek általában átlagosan mintegy 1,6 százalékkal drágulnak. Ha idén is hasonlóan alakulnak, akkor az éves élelmiszer-inflációs ráta a januári 2,5 százalékról júniusra 4 százalékra emelkedhet
– fogalmazott.
A termelői és mezőgazdasági árak mozgása is ezt a tendenciát erősíti.
A kávé és a kakaó válhat a legdrágábbá, míg a narancslé, olajok és cukor árcsökkenésére is van esély.
– tette hozzá Lehuta.
Egekben lehet a kakaó és kávé ára
A kakaóbab ára csak az elmúlt egy évben közel 70 százalékkal emelkedett. Marián Kočiš, a Slovenská sporiteľňa makrogazdasági elemzője elmondta, hogy a rendkívüli drágulás hátterében elsősorban Nyugat-Afrika – Ghána és Elefántcsontpart – gyenge terméshozama áll, amelyet szélsőséges időjárási viszonyok sújtottak. Magának a csokoládénak vagy a kakaónak a bolti árát más összetevők is befolyásolják, mint például a termelési költségek, beleértve a munkaerő- és a forgalmazási költségek.
A kakaó mellett a kávé ára is emelkedett, jelenleg az 1970-es évek óta (azaz 50 éve) a legdrágább. A Brazil Kávéipari Szövetség (ABIC) előrejelzése szerint is az árak várhatóan tovább növekednek a következő hetekben, legalábbis az április-májusi szüreti időszakig. Az ellátás bizonytalansága és a kereslet növekedése tovább növelheti a kávépiac áremelkedését.
Marek Nemky, az XTB befektetési platform elemzője szerint a kávé fogyasztói ára 20-40 százalékkal is növekedhet.
2023 decemberében egy 250 grammos kávébabcsomag átlagosan 5,67 euróba, míg ugyanez a mennyiség őrölt kávé esetében több mint három euróba került.
Ha a becsült drágulás bekövetkezik, akkor a kávébab ára akár 7-8 euróra, míg az őrölt kávéé több mint 4 euróra emelkedhet.
Az áremelkedésre az új adók is hatással vannak
A tranzakciós adó áprilisi bevezetése szintén hozzájárulhat az árak emelkedéséhez. Tomas Bohacek, a 365.bank elemzője szerint ugyanakkor az alapvető élelmiszerekre kivetett 5%-os áfa tompíthatja ezt a hatást.
Bár a vállalkozások költségnövekedése erőteljesen megjelenik az árakban, a tranzakciós adó miatt egy második, de mérsékeltebb áremelkedési hullám is várható
– hangsúlyozta.
A Statisztikai Hivatal adatai szerint az élelmiszerárak januárban 0,5 százalékkal nőttek decemberhez képest.
A szeszes italok és dohánytermékek átlagosan 7 százalékkal drágultak, a bor esetében pedig 14 százalékos áremelkedést regisztráltak.
Az üdítőitalok ára 12 százalékkal nőtt, főként a cukor jövedéki adójának bevezetése miatt.
Marián Kočiš, a Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint a élelmiszerárak folyamatosan emelkedhetnek az év során.
A bérleti díjak is emelkedhetnek
A szlovák ingatlanpiac jelenleg összetett helyzetben van a bérbeadás területén, amelyet több tényező is befolyásol: az infláció, az emelkedő kamatlábak és a bérbeadók növekvő költségei.
A bérleti díjak ezért évről évre és negyedévről negyedévre is emelkednek, néha akár több tíz euróval is, az emelkedés már folyamatosnak tekinthő.
Sokan azt hinnék, hogy csak a nagyvárosokban rossz a helyzet, de Nehnuteľnosti.sk ingatlanportál legfrissebb adatai szerint a 2024 negyedik negyedévében tapasztalt magas bérleti árak már nemcsak a nagyvárosokat, hanem a kisebb regionális központokat is érintik.
Mi a helyzet Európában inflációs téren?
Szlovákiában februárban 4 százalékra mérséklődött az infláció a januári 4,2 százalékról, azonban ez továbbra is az euróövezet negyedik legmagasabb értéke Észtország, Horvátország és Belgium után – mutatott rá Marek Gábriš, a ČSOB vezető közgazdásza az Eurostat előzetes adatai alapján.
Az év eleje óta több euróövezeti országban is gyorsul az élelmiszer-infláció, és ugyanezek a tendenciák a régiónk országaiban is megfigyelhetők. Szlovákiában jelenleg a negyedik legmagasabb az élelmiszer-infláció az euróövezetben. Csak Hollandiában (7,4 százalék), Belgiumban (6,1 százalék) és Horvátországban (5,6 százalék) magasabb az infláció.
A nem energetikai ipari termékek inflációja februárban 2,6 százalékról 3 százalékra gyorsult, ezzel 11 hónapos csúcsot ért el. Az energiaárak éves összevetésben 1 százalékkal emelkedtek. A szolgáltatások inflációja továbbra is magas, bár enyhén lassult (8,2 százalékról 7,8 százalékra), és Horvátországgal együtt itt volt a legmagasabb az eurózónában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.