Angyal, gömb és mézeskalács

A karácsonyfa-állítás szokása Németországból indult, s terjedt el egész Európában. Nálunk az 1800-as évek elején jelent meg családi otthonokban a feldíszített fa. Az elsőséget több főúri udvar is magáénak vindikálja.

Báró Podmaniczky Frigyes visszaemlékezéseiben azt írta, hogy a fenyőfa állítást édesanyja, a németországi Jackendorfból való Nostitz Erzsébet honosította meg az 1800-as évek elején. Arról is van tudomásunk, hogy Mária Dorottya, József nádor harmadik felesége az 1820-as években állított karácsonyfát, csakúgy, mint Brunswick Teréz, az első magyarországi óvoda megalapítója. Ám tény, hogy a 19. század második felében már majd minden család otthonában ott állt már a szépen feldíszített karácsonyfa.

Külön kultúrtörténete van a díszek meghonosodásának. Az 1880-as években jelent meg az üvegdísz. Kezdetben olyan puha vatta figurákat – angyalt, lepkét – aggattak a tűlevelekre, amelyeknek anyagát összepréselték, fémszálra rögzítették, majd befestették. Az egyszerű otthonokban házilag formáztak díszeket, figurákat szalmából, vesszőből, szárított virágból.

Az 1880-as években a papírdíszek hódítottak – ezeket csipkézett, formázott, fényes, színes papírból vágták, hajtogatták. Valódi és papír csipke díszítette a korabeli szentképeket is a fán. Papír volt az alapanyaga a 19-20 század fordulóján közkedvelt ládika alakú betlehemeknek. Amelyekben a kinyitható ajtók mögött színpadszerű látványként tárult fel a születés misztériuma.

A 19 század közepétől mindmáig ott vannak a változatos formájú üvegdíszek is. Az első példányokat a thüringiai Lauschában, az ott nagy hagyományokkal rendelkező üveggyártás melléktermékeként hozták forgalomba. A vékonyfalú lauschai üvegdísz hamarosan meghódította Európát. Csak a csehországi, Gablonzban – a mai Jablonecben – gyártott miniatűr gömbök, gyöngyök vették fel vele a versenyt. Jellegzetesen magyar karácsonyfa díszeket is ismerünk. Ilyenek szívet, huszárt, madarat, pólyás babát formázó mézeskalács bábok. (mti)