Andruskó: Nemcsak megölni kellett volna Kuciakot, hanem a holttestét is eltüntetni

Andruskó: Nemcsak megölni kellett volna Kuciakot, hanem a holttestét is eltüntetni

A Kuciak-gyilkosság miatt már jogerősen elítélt Andruskó Zoltán meghallgatásával folytatódott hétfőn a bazini Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) a Ján Kuciak újságíró meggyilkolása, illetve három ügyész tervezett meggyilkolása ügyében zajló tárgyalás. Andruskó ügyét külön eljárás keretében tárgyalja a bíróság.

Andruskó Zoltán április elején a bíróságon egy levélről beszélt, melyet az őrizetbe vétele előtt írt egy ismerősének. A levélben azt írta, Alena Zsuzsová és Marian Kočner rendelte meg a gyilkosságok végrehajtását, és a levél megírásakor úgy érezte, veszélyben van az élete. Hétfőn a bíróságon azt mondta, a levelet azért írta meg, mert Zsuzsová többször megfenyegette. A levelet nemrég adta át a bíróságnak.

Amikor Andruskó Zoltán úgy döntött, hogy elkezd együttműködni a rendőrséggel és vallomást tesz, szerinte eleinte arról volt szó, hogy az ellene indított eljárást megszüntetik. Utána az ügyvédje állítólag megegyezett az ügyésszel, hogy nyolc év szabadságvesztés kiszabását fogja javasolni. „Végül megduplázták a büntetésemet” – jegyezte meg Andruskó. Megismételte, eredetileg nemcsak megölni kellett volna Kuciakot, hanem a holttestét is eltüntetni, hogy azt sose találják meg. „Azt mondta nekem, hogy Kočner rendelte meg a gyilkosságot” – mondta Zsuzsováról. Vallomása szerint a pénzt konyhai papírtörlőbe csomagolva kapta meg Zsuzsovától.

Zsuzsová tagadta, hogy Andruskó az ő mobiltelefonján kommunikált volna Kočnerrel. Azt állítja, 2017 nyarán háromszor adott neki kölcsön pénzt, összesen 20 ezer eurót. A bankjegyeket általában papírtörlőbe csomagolva adta át. „Andruskó Zoltánnak fehér konyhai papírtörlőbe csomagolva adtam pénzt, de semmilyen gyilkosságot nem rendeltem meg” – hangsúlyozta Zsuzsová.

A 2018 februárjában történt Kuciak-gyilkosság ügyében Marian Kočner és Alena Zsuzsová bűnösségéről tárgyal a bíróság. A ŠTS eredetileg felmentette őket a vádak alól, de a Legfelsőbb Bíróság 2021 májusában visszaadta az ügyet az elsőfokú bíróságnak. Három döntés jogerős. Miroslav Marček és Szabó Tamás 25, Andruskó Zoltán 15 év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Négy személy – Marian Kočner, Alena Zsuzsová, Dušan Kracina és Darko Dragič – ellen vádat emeltek Maroš Žilinka jelenlegi főügyész, Daniel Lipšic jelenlegi különleges ügyész és Peter Šufliarský volt helyettes főügyész meggyilkolásának előkészítése miatt. Szabó Tamás ügyét külön eljárás keretében tárgyalták, a bíróság bűnösnek találta. A vád szerint Žilinka és Lipšic meggyilkolására 2017 őszén érkezett megbízás Kočnertől. Šufliarský likvidálására körülbelül egy évvel később.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?