Andrej Kiska államfő ma a NATO-csúcstalálkozóra utazik

Andrej Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska államfő szerdán és csütörtökön (július 11-12.) a NATO-csúcstalálkozón vesz részt Brüsszelben. A delegáció tagjai között lesz Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter, Ivan Korčok külügyi államtitkár és Daniel Zmeko, a Szlovák Fegyveres Erők vezérkari főnöke. Erről Henrieta Hajtová tájékoztatott az elnöki hivatal sajtóosztályáról.

Kiska a találkozón bemutatatja Szlovákia kötelezettségeit, amelyeket a kormány június 27-én hagyott jóvá. Ezek közé tartozik például a védelemre fordított kiadások fokozatos emelése. Kiska elmondja, hogy továbbra is támogatja a NATO „nyílt ajtók” politikáját, ami azt jelenti, hogy bármely olyan ország a NATO-tagjává válhat, amely ebben érdekelt, illetve amely teljesíti a belépéshez szükséges feltételeket. 
     

A kétnapos csúcstalálkozó egyik témája épp a NATO további bővítése lesz. A program keretén belül a NATO-tagállamok képviselői tárgyalni fognak Ukrajna és Grúzia államfőivel a tagságról, ezenkívül a NATO Afganisztánban folytatott további tevékenységéről is szó lesz. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?