András-napi vásár

Komárom. A hétvégén tartják a városban a hagyományos András-napi vásárt.

Komárom. A hétvégén tartják a városban a hagyományos András-napi vásárt. Emiatt az Eötvös utcát a Wigwam áruháztól a temető sarkáig teljes szélességében lezárják, mégpedig péntek reggel hat órától vasárnap délután négy óráig – tájékoztatta lapunkat Bolyo Róbert, a Városi Hivatal területfejlesztési osztályának vezetője, aki a szervezőbizottság vezetője is egyben. Az árusítás 15-én 11 órakor kezdődik és 17-én délig tart. A beérkezett jelentkezések alapján csaknem háromszáz árust várnak Komáromba az ország legkülönbözőbb pontjáról. A vevők a hagyományos vásári kínálatra számíthatnak: ruhaneműkből, lábbelikből, háztartási cikkekből, kézműves termékekből nagy lesz a választék, tilos viszont a petárdák árusítása. Nem hiányoznak majd a frissítőt, lacipecsenyét árusító standok sem. Az előző évekkel ellentétben viszont az idén már nem lesznek körhintások, amit a hűvös idő miatti gyér forgalommal magyaráznak a szervezők.

A határátkelő illetékese kérdésünkre elmondta, hogy az András-napi vásárral összefüggésben nem várnak jelentős forgalomnövekedést a határon. Legalábbis erre utalnak az előző évek tapasztalatai. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?