<p>Az igazságügyi minisztérium összesítése szerint mintegy 13 500 emberre terjedt ki Ivan Gašparovič köztársasági elnök idei amnesztiája. </p>
Amnesztia: 13 500-an úszták meg
Pozsony |
Ám ezek közül megközelítőleg 12 ezer esetben feltételes szabadságvesztést engedtek el – közölte Jana Zlatohlávková, az igazságügyi minisztérium szóvivője.
„A büntetőbírók a járásbíróságokon és a kerületi bíróságokon több mint 40 ezer ítéletet tanulmányoztak át. A börtönökből 789 embert engedtek szabadon, további 700-nak már nem kellett bevonulnia börtönbüntetése letöltésére. Kegyelmet kapott 12 katonai bűncselekmény elkövetője is” – pontosított a szóvivő. Zlatohlávková elmondta, ezek csak hozzávetőleges számok, mivel a járásbíróságok várhatóan csak április végére fejezik be az összes szóba jöhető ítélet áttanulmányozását. A köztársasági elnök január 2-án, Szlovákia megalakulásának 20. évfordulója alkalmából hirdetett közkegyelmet.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.