ÖSSZEFOGLALÓWashington. Ma reggel vagy délelőtt valószínűleg már tudni fogjuk, ki lesz az USA elnöke a következő négy évben.
Amerika választott
ÖSSZEFOGLALÓ
Washington. Ma reggel vagy délelőtt valószínűleg már tudni fogjuk, ki lesz az USA elnöke a következő négy évben. Persze csak akkor, ha egyes fontos államokban nem lesznek újraszámlálások, fellebbezések, bírósági huzavonák, mint például 2000-ben.
Az Egyesült Államok keleti parti államaiban kedd reggel hatkor – közép-európai idő szerint délben – kezdődött az amerikai elnök- és szövetségi kongresszusi választás. Persze itt is érvényesül a versenyszellem, az amerikai települések közül elsőként két piciny New Hampshire-i faluban már hétfő éjfélkor megnyíltak a szavazóhelyiségek és lezajlott az elnökválasztás. A két falucska 1948 óta élvezi azt a jogot, hogy az amerikai települések közül elsőnek bonyolítja le a választást. Az egyikben Barack Obama elsöprő győzelmet aratott, a másikban pedig ugyanannyi voksot kapott, mint republikánus párti kihívója, Mitt Romney. Dixville Notchban mindössze 43 másodpercig tartott a voksolás, és öt-öt szavazat jutott mindkettejüknek. Hart's Locationben Obama 23 voksot kapott, Romney 9-et. A harminckét voks leadása 5 perc 42 másodpercet vett igénybe.
Az elnökválasztási harc állása a választás előestéjén rendkívül kiélezett volt, nem lehetett megjósolni az eredményt. A szövetségi kongresszus két házával kapcsolatban a legtöbb felmérés a status quo fennmaradását vetítette előre, vagyis azt, hogy a képviselőházban megmarad a republikánus, a szenátusban pedig a demokrata párti többség. (MTI, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.