Államrendőrség és informátorai

Kirúzsozta a száját, megigazította a frizuráját, aztán csak annyit mondott: mehetünk, uraim! A legenda szerint így vezették a vesztőhelyre minden idők leghíresebb sztriptíztáncosnőjét, Margareta Gertrude Zellét, ismertebb nevén Mata Harit, aki állítólag még a kivégzést irányító tisztekkel is kikezdett. Mata Hari kettősügynök volt, a francia és a német titkosszolgálatnak egyaránt dolgozott, akárcsak szerelme, Pierre de Montessac márki (aki persze sem Montessac, sem márki nem volt valójában). Az Aetas történettudományi folyóirat legutóbbi száma (Államrendőrség és informátorai, 2006/4) érdekes olvasmányt kínál mindazoknak, akiket felcsigáznak a kémtörténtetek. Bebesi György és Polgár Tamás tanulmánya (A „Virtuóz provokátor”) Jevno Azefről, a legendás kettősügynökről nem csupán Azef kettős életének állomásait járja körül, hanem közli azokat a megrendítő leveleket is, amelyeket Azef a leleplezése után írt feleségének, aki éveken át mit sem sejtett Azef skizofréniával határos kettős énjéről.

Jevno Azef (1869–1918) a cári Oroszország politikai rendőrségének egyik legfontosabb ügynöke volt, és azokról a szociálforradalmárokról jelentett, akiket ő irányított. Azef tervelte ki a merényleteket különböző tartományi kormányzók, a cári hadsereg tábornokai, belügyminiszterek és nagyhercegek ellen, s egyúttal ő volt az, aki a szociálforradalmár terroristák lépéseiről rendszeresen tájékoztatta a rendőrséget. ĺgy aztán a kettős játszmát folytató Azef döntött arról, a cári politikai elitből ki a feláldozható s ki nem.

Tizenhat éven át mindkét fél azt hitte, Azef az ő oldalukon áll. Lebukását egy sértődött rendőrkapitánynak köszönhette. De hiába kerültek napvilágra cáfolhatatlan bizonyítékok Azef működéséről, a kormányzat sokáig nem akarta elhinni, hogy az ő emberük lenne az egyik legveszélyesebb forradalmár, a forradalmárok pedig azt nem akarták elhinni, hogy vezetőjük a rendőrség ügynöke. „A helyzet súlyos, keresni fognak... Kéréseim Önhöz a következők: küldjön nekem 2 vagy inkább 3 útlevelet, csak a szükséges pecsétekkel, kitöltetlenül, mert eleinte gyakran váltogatom a nevemet” – írta Azef felettesének, A.V. Geraszimov rendőrtábornoknak, nem sokkal lebukása után.

Gyakran váltogatta a nevét az osztrák Polizeihofstelle egyik legfőbb magyarországi informátora is: az Adolph von Ossetzky, Alexius Osseczki, Adolphus d’Ossezki, Joseph Osseczky nevek ugyanazt a személyt jelölték. S hogy a kevés levéltári anyag alapján mi tudható meg erről a hírhedt ügynökről, annak Pajkossy Gábor járt utána az Egy besúgó Pesten a reformkor közepén című tanulmányában. A kalandornak is beillő Ossetzky, aki több világnyelven beszélt, s aki műveltsége és tájékozottsága révén bejáratos volt a magyar értelmiség szalonjaiba, még Madách Imréről, a „túlfűtött jogászhallgatóról” is jelentéseket küldött bécsi feletteseinek. S hogy mennyire voltak megbízhatók a 19. század végén közkézen forgó ügynöklisták? Hányfajta verziója volt a „titkos Poliziához tartozó Buda és Pest városában működő ugynevezett Spitzlik névsorának”, s hogy a bécsi államrendőrség hány forintot utalt át szolgálataiért Karl Štúrnak, Ľudovít Štúr fiának? A válaszokat megtalálják Deák Ágnes írásában (Besúgólisták a neoabszolutizmus korából). (gj)