Állampolgárság – ma dönt az AB

<p>Pozsony/Kassa. Ma Kassán bejelentik, alkotmányellenes-e a 2010-es, Fico-féle állampolgársági törvény. A döntést három éve halogatják, sokan attól tartanak, hogy a jogszabályt elfogadtató Smernek kedvező döntést hoz az Alkotmánybíróság.</p>

VERES ISTVÁN

A taláros testület a közelmúltban többször politikai döntést hozott, emlékeztet Gál Gábor (Híd), aki 2011-ben a beadványt kezdeményezte. „Szeretek optimista lenni. Ha most nem politikai döntést fognak hozni, akkor van okom az optimizmusra” – jegyezte meg kérdésünkre a képviselő. Információi szerint nagy a belső feszültség a bíróságon, és minden a mai szavazáson dől el. A három évig tartó döntési folyamat szerinte egyáltalán nem mondható megszokott gyakorlatnak, főleg egy ilyen ügyben, amely nem pusztán elvont jogi vita, hanem az emberek mindennapi életét is érinti.

Az érintettek közt van Berényi József is, aki 2011-től nem tájékoztat saját, magyar állampolgársági kérvényének sorsáról. Ha az Alkotmánybíróság komolyan veszi az alaptörvény szövegét, nincs más választása, mint hatályon kívül helyezni a megtámadott törvényt, szögezte le tegnap kérdésünkre Berényi. „Viszont nemegyszer tapasztaltuk már, hogy a magyar kérdésekben Szlovákiában sántítanak a törvények” – tette hozzá az MKP elnöke. Az alkotmány ugyanis kimondja, hogy akaratán kívül senki nem fosztható meg szlovák állampolgárságától. Ezzel érvelnek azok a szlovákiai magyarok is, akik tüntetőleg felvállalták kettős szlovák–magyar állampolgárságukat, személyes okmányaikat pedig erre hivatkozva nem hajlandók leadni .

Az ellentétes jogi álláspont szerint ugyanakkor, aki tudatában van annak, hogy Szlovákiában a törvény tiltja a kettős állampolgárságot, mégis felveszi, az nem akaratán kívül veszti el a szlovákot, hiszen számolnia kellett vele, hogy ez lesz a következmény. 2010 óta 886-an vesztették el szlovák állampolgárságukat a törvény miatt. A nyilvános tárgyalás ma délelőtt 10 órakor kezdődik, az Alkotmánybíróság kassai székházában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?