Államfő: Az antiszemitizmus nem tűnt el, az incidensek száma nő

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő szerint az antiszemitizmus nem tűnt el a társadalomból, ellenkezőleg, az utóbbi években nőtt az antiszemita indíttatású incidensek száma. Az elnök asszony erről Poprádon beszélt, a szlovákiai zsidók első transzportjának 80. évfordulója alkalmából tartott pénteki megemlékezésen.

Čaputová emlékeztetett, hogy a zsidó imaházak, közösségi és emlékhelyek továbbra is fokozott védelmet igényelnek. "Az antiszemita megnyilvánulások közé tartozik a történelmi tények tagadása, valamint a bűncselekmények elbagatellizálása is" - állapította meg az elnök asszony, példaként említve azt a cinikus érvelést, amely szerint az Ukrajna elleni orosz agressziót az ún. "nácitlanítás" indokolja.

Čaputová szerint a lakosság most talán jobban el tudja képzelni, mi is történt nyolcvan éve, hiszen Szlovákia határain túl ismét háború dúl. "Amikor elődeink szemtől szemben találták magukat a gonosszal, feltették a kérdést, hogy tétlenül nézzék-e, ami folyik, vagy tegyenek ellene. Szerencsére ma már jóval kevesebbet kockáztatunk, amikor erkölcsi alapon foglalunk állást. A hangunknak és a helyes cselekedetre való hajlandóságunknak annál erősebbnek kell lennie" - hangsúlyozta az államfő.

Rámutatott: a társadalom akkor tiszteleg a holokauszt áldozatai előtt, ha a mindennapokban is emlékezik a holokauszthoz vezető szavakra és eseményekre, és felkapja a fejét minden igazságtalanságra, illetve a zsidók vagy más nemzetek és kisebbségek elleni gyűlöletkeltésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?