Alkotmánybíróság elé viszik az amnesztiákat

Pozsony. Jogi állásfoglalásért az Alkotmánybírósághoz fordul a kormánykoalíció a mečiari amnesztiák ügyében.

Pozsony. Jogi állásfoglalásért az Alkotmánybírósághoz fordul a kormánykoalíció a mečiari amnesztiák ügyében. Ennek lehetőségét Andrej Danko (SNS) még tavaly decemberben felvetette, amikor Robert Fico kormányfőt és Andrej Kiska államfőt arra kérte, hogy a három legfőbb közjogi méltóság közös beadvánnyal forduljon a taláros testülethez. A mečiari amnesztiák sokadik alkalommal Michal Kováč volt államfő halálát követően kerültek ismét terítékre. A plénum tavaly második olvasatba utalta az alkotmánytörvényt. A kegyelmi rendelet eltörlésével kapcsolatban a jogászok sincsenek egységes állásponton. Van, aki szerint törölhetők, mások szerint viszont, ha a képviselők törölnék a mečiari amnesztiákat, annak jogi következményei lehetnek a képviselőkre nézve. „Ha az Alkotmánybíróság kimondja, hogy a mečiari amnesztiák törölhetők, abban a pillanatban lesz 90 támogató szavazat, még több is” – állítja Bugár Béla. Ellenkező esetben a Híd elnöke erre nem lát esélyt. Az SNS és a Smer szerint az amnesztiákat nem lehet törölni.

A parlament alkotmányjogi bizottságának ülésén néhány képviselő a mečiari amnesztiák törlését Michal Kováč volt államfő kegyelmi rendeletének törléséhez kötné. Ján Budaj (OĽaNO–NOVA), aki a jelenlegi választási ciklusban immár másodszor terjesztette be az amnesztiák törlésére vonatkozó javaslatot úgy fogalmazott: „ha felvetik a Kováč-féle amnesztiák törlését, javaslatunkat készek vagyunk kibővíteni”.

Vladimír Mečiar amnesztiái miatt máig nem tudták kivizsgálni ifj. Michal Kováč elrablását és Róbert Remiáš meggyilkolásának ügyét. Michal Kováč volt államfő pedig a Technopol-ügyben hirdetett amnesztiát, amelyben fia is érintett volt. Az ügyet azonban egy német bíróság kivizsgálta, és Kováč fiát felmentették. (ie, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?