Alkotmánybíró-választás: Eddig 13 pályázó jelentkezett

alkotmánybíróság2
Pozsony |

Még két pályázó indulna az alkotmánybíró-jelöltek következő választásán. Az egyikük Ladislav Juszkó, akit a Szlovák Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete jelölt a posztra. A másik új pályázó Peter Melicher, aki már korábban is indult. Így már összesen 13 pályázó van. Erről Róbert Madej (Smer-SD), az SZK Nemzeti Tanácsa Alkotmányjogi Bizottságának elnöke tájékoztatott pénteken.

A további pályázók Boris Gerbery, Peter Kohút, Slavomír Trnkócy, Michal Ďuriš, Libor Duľa, Martina Jánošíková, Peter Straka, Ladislav Duditš, Zuzana Pitoňáková, Michal Matulník és Robert Šorl.

Az alkotmánybíró-jelöltek következő, ötödik választására a szeptember 10-én kezdődő parlamenti ülésen kerül sor. Jelölteket legkésőbb augusztus 26., 12 óráig lehet javasolni. A koalíción belül továbbra sincs egyezség a szavazás módját illetően. A Smer-SD ragaszkodik a titkos szavazáshoz, az SNS és a Most-Híd a nyilvános szavazást szorgalmazzák. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke korábban a TASR hírügynökségnek kijelentette: nem fog engedni ebből a követelésből.

Februárban kilenc bíró helye üresedett meg az Alkotmánybíróságon. A parlamentnek 18 jelöltet kellett volna megválasztania, közülük nevezte volna ki az államfő a kilenc új alkotmánybírót. A képviselőknek eddig még nem sikerült megválasztaniuk a kellő számú jelöltet, vagyis tizennyolcat, csak tizennégyet.

A taláros testületben jelenleg hét bíró foglal helyet, a kívánt összlétszám 13. Zuzana Čaputová elnök asszony kijelentette: csak akkor fog újabb alkotmánybírókat kinevezni, ha teljes lesz a jelöltek létszáma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?