Andrej Hrnčiar (Híd), a parlament alelnöke megnyitotta a parlament 49. ülésszakának 10. ülését. A képviselők a művi terhességmegszakításról szóló törvénymódosítási javaslat vitájával kezdték a tárgyalást.
Alkotmánybíró-jelölteket választ mai ülésén a parlament
Várhatóan foglalkoznak azzal a törvényjavaslattal is, amely megtiltaná a prémes állatok tenyésztését és leölését. A javaslatot Eva Antošová (SNS) terjesztette elő az állat-egészségügyi törvény módosításának keretében. A javaslat szerint tiltanák például a mezei nyúl, a róka, a csincsilla, a nyérc, a menyét tenyésztését.
Délután a parlament újból szavaz az alkotmánybíró-jelöltekről. Ez lesz az ötödik választás, eddig nem választottak meg elég jelöltet, akik közül Zuzana Čaputová köztársasági elnök kinevezhetné az alkotmánybírókat. Négy jelölt még hiányzik. A mostani választáson tizenhatan indultak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.