<p>Ebben a választási időszakban nem menthető meg a rozsnyói és a kassai magyar gimnáziumi osztály. A felelősök – három MKP-s és egy hidas megyei képviselő – várhatóan maradnak a választási listán. Berényi: decentralizált párt vagyunk. Bugár: hibázott, tanulja meg olvasni az anyagokat.</p>
Aligha fognak fejek hullani
Nem változtatható meg Kassa megye közgyűlésének augusztus végi rendelete, mely szerint jövőre a rozsnyói gimnáziumban nem nyílik magyar osztály, a kassai gimnáziumban pedig kettő helyett csak egy lesz. Az MKP képviselői módosító indítványt nyújtanak be, ám ez sem változtat a tényálláson.
„Még nem találkoztam ezzel a javaslattal” – nyilatkozta lapunknak Zdenko Trebuľa megyeelnök, aki figyelmeztet: jogilag lehetetlen megváltoztatni a rendeletet, ugyanis a javaslatokat 30 nappal az ülés kezdete előtt kell leadni. Az utolsó megyei ülés október 21-én lesz, tehát szeptember 21-ig kellett volna benyújtani a módosítást. Az ügy csak október elején pattant ki.
Az MKP korábban úgy döntött: levonják a személyi konzekvenciákat, melyek attól is fognak függeni, sikerül-e helyrehozni a hibát. „Engem hivatalosan arról tájékoztattak, hogy a javaslatot megtették, s ez támogatásra talált a megye vezetésénél” – mondta lapunknak Berényi József, aki nem kívánt az esetleges büntetésekről beszélni. Szerinte egyébként ő úgysem távolíthat el senkit sem a listáról, ez a kerületi megbízott hatásköre.
Az augusztusi javaslatot a Híd egyetlen Kassa megyei képviselője is megszavazta. Bugár Béla pártelnök szerint az ő helye nincs veszélyben. Az ok: a döntésnél az MKP-sokra támaszkodott. A jövőben elvárják tőle, hogy az összes anyagot áttanulmányozza és egyeztesse a kerületi pártelnökkel. „Tanulja meg, hogy az anyagokat olvasni kell” – tette hozzá lapunknak Bugár.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.