Alakulgat a Híd - Lajos P. János a helyszínről

Csölösztő |

<p>A. Nagy László, Bugár Béla és Rudolf Chmel beszédeivel megkezdődött aHíd párt alakuló kongresszusa. A kongresszus nyelve a jelenlévők anyanyelve, szinkrontolmács fordítja a másik nyelvre a beszédeket.</p>

Az újságírók érdeklődését elsősorban Rudolf Chmel érkezése váltotta ki. Ő lesz az a szlovák személyiség, akit valószínűleg beválasztanak az új párt vezetőségébe. Chmel az előző választási ciklusban az azóta takaréklángon működő Új Polgári Szövetség (ANO) színeiben politizált, a kulturális miniszteri posztot töltötte be. A 2006-os választások óta nem politizált. Azzal indokolta visszatérését, hogy a független értelmiségieknek csak nagyon kis befolyásuk van a politikai történésekre. Most látta elérkezettnek látta az időt egy közös párt létrehozására, mely megkísérli majd feloldani a szlovákok és magyarok közti ellentéteket, melyeket szerinte elsősorban a  politikusok gerjesztenek.

Bugár Béla szerint az újpárt iránti hatalmas társadalmi igényt jelzi, hogy 11 nap alatt mintegy 30 ezer támogató aláírást sikerült összegyűjteni. A párt feladatának tartja, hogy a szlovák-magyar viszonyban tabunak számító témákban, mint például a Beneš-dekrétumok vagy az autonómia kérdése határozottan állást foglaljanak. „Amelyik társadalomban léteznek tabutémák, abban a társadalomban olyanok is vannak, akik visszaélnek velük“ – jelentette ki Bugár, akit várhatóan pártelnökké választ a kongresszus. A. Nagy László a fiatalok segítségére számít, szerinte ők lehetnek majd az új párt motorja.

A küldöttek között elsősorban volt MKP-s politikusokat vagy regionális vezetőket lehet látni, a mintegy 70 küldött között azonban vannak szlovákok is. Jelen van Gyurovszky László is,aki a 2007-es pártelnökválasztás után elsőként adta vissza képviselői mandátumát, és visszavonult.

A kongresszust délután egy óráig szeretnék befejezni, addig megválasztják a párt vezetését, elfogadják az alapszabályát és a szervezeti és működési szabályzatát,valamint megvitatják a programtéziseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?