Alakul Andrej Kiska pártja

Pozsony |

A korábbi, pontatlan találgatások után ma több közéleti személyiség is maga jelezte, hogy belép Andrej Kiska pártjába, mely az elnök mandátumának lejárta, tehát június 17. után alakul meg.

Az első között Juraj Šeliga fiatal jogász, a Kuciak-gyilkosság után országos tüntetéssorozatot megszervező Za slušné Slovensko egyik vezetője jelentette be, hogy csatlakozik Kiskához. Utána nem sokkal a Je nás viac Facebook oldalon Vladimír Ledecky, Görgő (Spišský Hrhov) polgármestere jelezte, hogy ő is Kiska csapatát erősíti majd. 

Szinte biztos, hogy a párt indulásánál ott lesznek Kiska jelenlegi munkatársai, azaz Roman Krpelan szóvivő, Vladimíra Ledecká régiós tanácsadó, aki a polgármester Ledecky lánya, valamint Michal Luciak, az elnök belpolitikai tanácsadója. 

Már korábban tudni lehetett, hogy Kiska több polgármesterrel is számol, közülük elsőként  Marek Hattas, Nyitra polgármestere jelezte, hogy nem alaptalanok a híresztelések, ő is beáll Kiska mögé. 

Andrej Kiska alakuló pártjával korábban több politikust és közéleti személyiséget, például Iveta Radičovát, Grendel Gábort, a NOVA párt több tagját, valamint Veronika Remišovát, az OĽaNO frakcióvezetőjét is hírbe hozták, de azóta többen cáfolták, vagy nem voltak hajlandóak alátámasztani az eddigi híreszteléseket. 

Arról, hogy a párt pontosan milyen ideológia alapján határozná meg magát, nem sokat hallani, ám Juraj Šeliga arról beszélt, hogy akkor győzte őt meg Kiska, amikor kiderült, az elnök a liberális szavazók helyett inkább a konzervatívabbak szavazataira számítana. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?