<p>A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel. Korábban a Telekom <a href="http://ujszo.com/online/kozelet/2015/12/16/kiszall-a-telekom-akos-mogul… ki</a> Kovács Ákos zenész produkciói mügül, mert a popsztár szerint a nőknek nem az a dolga, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak, hanem „a női princípiumot" kell beteljesíteniük.</p>
Ákos-botrány: az összes magyar minisztérium felmondja szerződését a Magyar Telekommal
Kovács Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a kabinet szerdai ülésén foglalkozott a Magyar Telekom azon lépésével, amelyben felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel.
Kovács Zoltán később hozzátette: a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel.
"A kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes" - közölte a szóvivő.
Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de "mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen".
Ezért a Telekom döntése után a kormány arra utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel meglévő telekomos előfizetői szerződéseiket - tájékoztatott Kovács Zoltán.
Hozzátette: van olyan minisztérium, ahol 103 ilyen szerződés felmondását már megindították, egyébként pedig folyik a felmérése, hogy pontosan mennyi szerződés van a tárcáknál és háttérintézményeiknél.
A Telekom kirúgta Ákost
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Magyar Telekom azért bontotta fel szponzorációs szerződését az énekessel, mert - mint közölték - nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportjuk hitvallásával és értékrendjével. Előzőleg Kovács Ákos az Echo TV-nek adott interjújában beszélt arról, hogy mit gondol a nők családon belüli, illetve társadalmi szerepéről.
Az interjúban a popsztár hangot adott azon véleményének, hogy a nőknek nem az a dolga, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak, hanem „a női princípiumot beteljesíteni… Hogy mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni”.
Ákos tévés interjúja nagy botrányt kavart, sokan az Ákos-koncertek bojkottjára szólították fel az embereket, amit az előadó menedzsmentje meglehetősen nehezen tudott kezelni.
Ákos kijelentésiről és a rajongók körében kiváltott reakciókról mi is beszámoltunk.
Egy húron Kövérrel
Az említett interjú előtt Kövér László parlamenti házelnök beszélt arról, hogy a nőknek inkább gyereket kéne szülni önmegvalósítás helyett. Az interjúban részletesen kitért arra, hogy szerinte mi a dolguk a nőknek. A politikus és a zenész kijelentései nyomán rengeteg internetes reakció született, köztük sok mém és paródia is.
Frissítés: Gyurcsányék feljelentenek
Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) hatalommal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz az ellen, aki aláírta a Magyar Telekom Zrt-vel történt szerződésbontásról szóló a kormányhatározatot.
Gréczy Zsolt a DK képviselője szerint a Telekom döntése két magánszereplő, egy magánszemély és egy magánvállalat vitája, ügye. A magyar kormány ebbe a vitába avatkozott be, nyíltan megfenyegette, majd bünteti a társaságot, közhatalmát törvényellenes módon magánvitában használva - jelentette ki Gréczy Zsolt.
A DK továbbá írásbeli kérdéssel fordul a miniszterelnökhöz arról, hogy pontosan mennyibe fog kerülni a magyar adófizetőknek minden telekomos szerződés felmondása - közölte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.