„Akinek a szöveg a hitvallása”

Az irodalmi mű kutatása, értelmezése egyidős magával az irodalommal. Ha csak az elmúlt évszázad irodalom- és nyelvtudományi eredményeit vesszük szemügyre, azt tapasztaljuk, hogy az egyes irányzatok vagy iskolák gyökeresen szakítottak az irodalmi művek interpretálásának hagyományos módszereivel. Az egységesen „strukturalista” jelzővel illetett irodalom- és nyelvtudományi iskolák közül is kiemelkedik a Prágai Iskola. Ez olyan irodalomelméleti-esztétikai rendszert alakított ki, amely feladja az irodalom immanens szemléletét, s az irodalmi művet saját belső fejlődése, törvényei és külső, társadalmi impulzusok metszéspontjába helyezi el, másrészt a formális elemzéstől tovább lép a jelentés elemzése felé.

Mindez kiegészülve a későbbi irodalom- és nyelvtudomány, köztük a František Miko neve által fémjelzett ún. nyitrai iskola eredményeivel, az irodalmi mű leírásának olyan modelljét nyújtja, amely ösztönzőleg hat a további kutatásokra, illetve jól hasznosítható az irodalomkutatásban. Zeman László munkássága egyértelműen ebbe a sorba illeszthető be, tehát joggal tarthatjuk őt a Prágai Iskola, illetve az ezt folytató nyitrai iskola eredményei kiemelkedő magyar értelmezőjének, magyar irodalmi anyagra történő alkalmazójának, s František Miko Az epikától a líráig című kötetének fordítójaként a funkcionális stilisztika magyar nyelvű fogalom-, illetve terminológiai-nevezéktani rendszer megalapozójának.

Zeman László irodalomtudományi és nyelvészeti szemléletmódját e két tudományágazat kapcsolata, egybefoglalása határozza meg, a filológiának és az „universitas” fogalomnak a múltban mint természetes egységnek az értelmében. Rákos Péter írja, hogy Zeman László „az irodalom és nyelv határán vetette meg lábát”, s ugyanezt ismétli meg szinte utolsó üzenetként az Auerbach Mimézis című könyvének második cseh nyelvű kiadása alkalmából rendezett ankéton, amikor Auerbach művének lehetséges folytatói között a Miko által vezetett nyitrai iskolát említi, majd így fogalmaz: „Az én személyes tippem ez irányú állhatatosságával és következetességével kitűnő Zeman László, akinek a szöveg a hitvallása.”

„Évtizedeken át oktatta (nyelvre, stilisztikára, irodalomra) a pozsonyi egyetem magyar szakos hallgatóit, olyan mindvégig állhatatos és önmagához hű tartással, melyet a felületesek drákói szigorként, a hivatottak meg nem alkuvó igényességként érzékeltek – írja Zeman Lászlóról Rákos Péter, majd így folytatja: – Zeman tanár úr ablakából messzire látni: otthonos a magyar, a szlovák, a cseh tudományosságban és az azokon túliakban is… De a »sugárzó központ«, ahonnan ilyen messzire tekintget, kezdettől mindvégig szülővárosa, Eperjes, a »háromnyelvű város«, ahonnan gyökerestül sem lehetne őt kitépni. Igen, Eperjes, és persze tágabban az a keleti (vagy északkeleti) szűkebb pátria, amelyben benne foglaltatik Kassa és a Tátra, Sáros és Szepes: ezeknek tanúja és tudója, enyésző szellemüknek borongó krónikása. Pótolhatatlan színe szellemi életünknek, ha úgy tetszik: Kassától Prágáig.”

Zeman Lászlót 2000-ben a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád elnöki aranyéremmel tüntette ki, 2001-ben pedig a már említett Miko-kötet fordításáért a Szlovák Irodalmi Alap Madách-díját nyerte el. Zeman László irodalomtudományi, nyelvészeti és legújabban művelődéstörténeti munkásságának, valamint több évtizedes egyetemi oktatói tevékenységének fényében joggal hiszem, hogy a Márai Sándor Alapítvány Nyitott Európáért Díja méltó kezekbe került.

(Részlet az elhangzott laudációból)