Akár hónapokkal a választás után is hivatalban lehet az Ódor-kormány

odor lajos k

Akár hónapokkal a szeptemberi választás után is hivatalban lehet még az Ódor-kormány, attól függően, hogyan alakulnak a kormányalakítási tárgyalások – törvényi határidő ugyanis nincs megszabva. Peter Kresák alkotmányjogász szerint a kormányalakítási tárgyalások hossza elsősorban a választási eredményeken múlik, továbbá a tárgyalások menetén, a megegyezési hajlandóságon, és nem utolsó sorban Zuzana Čaputová államfőn.

„Az alkotmány nem szab meg semmilyen határidőt arra vonatkozóan, hogy mennyi idő alatt kellene megállapodni az új kormánykoalíció létrehozásáról, amihez legalább 76 parlamenti képviselő támogatása szükséges” – mondta a TASR-nek Kresák, aki egy ideig a Dobrá voľba párt tagja volt.

Marek Domin docens, alkotmányjogi szakértő szerint nem szerencsés, hogy hosszú ideig hivatalban maradjon egy olyan kormány, amelynek nincs parlamenti többsége – ez Ódor Lajos szakértői kormányának esete is. „Az alkotmányos alapelvekből kiindulva az az ideális, ha egy kormány parlamenti többséggel kormányoz” – jelentette ki a TASR-nek Domin, a Komenský Egyetem docense. Úgy véli, a parlamenti pártoknak az államfővel együttműködve arra kellene törekedniük, hogy a választás után mihamarabb felálljon az új kormány.

Ugyanakkor előállhat olyan helyzet, hogy szeptember után is több hónapig hivatalban marad a szakértői kormány – véli Radoslav Procházka alkotmányjogász, volt politikus. Felidézte, hogy az eddigi leghosszabb kormányalakítás 34 napig tartott, ennyi idő után állt fel Mikuláš Dzurinda első kormánya. A TASR-nek nyilatkozó Procházka hozzátette, az egyetlen kötelező határidő az új parlament alakuló ülésének megtartása, a választási eredmények kihirdetését követő 30 napon belül.

Ha az eredmények alapján nyilvánvaló, hogy senki sem tud parlamenti többséggel kormánykoalíciót létrehozni, Procházka szerint az egyetlen legitim megoldás megegyezni az újabb előrehozott választás kihirdetéséről.

Domin szerint ugyanakkor ilyen esetben az is elképzelhető, hogy az államfő kisebbségi kormányt nevezzen ki. Előfordulhat ugyanis, hogy valamelyik párt hajlandó lenne kívülről támogatni, vagy legalábbis elfogadni egy kisebbségi kormányt, és „szállítaná” a hiányzó szavazatokat a parlamenti bizalmi szavazáson. „Ha egy ilyen megoldással keresnék meg az államfőt a kisebbségi kormányt alakító pártok, úgy vélem, az államfőnek el kellene fogadnia a javaslatukat” – jelentette ki Domin.

A választás 2023. szeptember 30-án, szombaton lesz, a választás napja előtt 48 órával kampánycsend lép életbe. A választáson 24 párt, illetve mozgalom, valamint egy választási koalíció indul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?