Akár hazabiciklizhet a szilveszteri buliból, de kutya hideg lesz

<div>Aki a szilveszteri buli után másnaposan kerékpárral megy haza, de a vérében az alkoholszint nem éri el a 0,5 ezreléket, megússza a büntetést, ha megfújatják a rendőrök.</div>

Január 1-jén lép hatályba az a törvénymódosítás, mely eltörli a kerékpározóknál az alkoholfogyasztásra vonatkozó zéró toleranciát. Az átlagember így még két-három sör, esetleg két-három deci bor elfogyasztása után is kerékpárra ülhet. Lakott területen kívül büntetnek Fontos: a rendőrök csak azoknál a kerekezőknél tolerálnak bizonyos alkoholmennyiséget, akik lakott területen, községben, illetve kerékpárúton közlekednek. Másutt a minimális alkoholszintért is 50 eurós büntetés maradt érvényben. Akinek a vérében egy ezrelék feletti véralkoholszintet mérnek, azt továbbra is 800 eurós bírság és akár egy év szabadságvesztés fenyegeti, ugyanúgy, mint a sofőröket. A bringázók és sofőrök számára egyaránt az egy ezrelék a határ a szabálysértés és a bűncselekmény közt. A zéró tolerancia elve eddig sem vette el a kedvét minden kerékpározónak az iszogatástól, 2016 első félévében 1600 ittas kerekezőt büntettek meg.  Legurít és gurul, fúj és teker – vegyen szondát Nehéz megmondani, pontosan ki mennyi alkoholt fogyaszthat el ahhoz, hogy 0,5 ezrelék alatt maradjon a véralkoholszintje, a szeszes ital ugyanis mindenkinél eltérő gyorsasággal szívódik fel. Ha egészen biztos akar lenni a dolgában, vásároljon alkoholszondát, ára 15 és 1500 euró között mozog. A legolcsóbbak nem mindig pontosak, de körülbelül 70 eurótól már hivatalos tanúsítvánnyal ellátott szondát is vehetnek; az ilyen a rendőrségihez hasonló pontossággal mér. (dp)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?