Akár 450 eurós juttatást is kaphatnak a kisgyermekes szülők

100 euró pénz shutterstock

A szülők gyermekük tanköteles koráig 450 euró összegű gondozási támogatásban részesülhetnek. Ezt azok is igénybe vehetnék, akik ideiglenes menedékjogot kaptak.

Ez abból a törvényjavaslatból következik, amelyet a Progresszív Szlovákia (PS) képviselőinek egy csoportja terjesztett elő a parlamentben.

Az úgynevezett óvodáztatási támogatás egyesítené a jelenlegi, hároméves korig járó gondozási juttatást és a hároméves kortól a már óvodába járó gyermekek utáni támogatást, egészen az óvodai nevelés befejezéséig.

Az előterjesztők a szülői pótlékkal is összevonnák a juttatást, amennyiben a családban két vagy több gyermek is van.

Azok a szülők szintén megkapnák a pluszpénzt, akik májusban elmulasztották gyermekeik szabályos óvodai beíratását, és ezért nem voltak jogosultak a meghosszabbított szülői támogatásra. Ezek a szülők az óvodáztatási támogatást addig kaphatnák, amíg nem válnak jogosulttá a kiterjesztett szülői támogatásra, vagy amíg gyermekük meg nem kezdi a tankötelezettséget.

A juttatás összegének felső határát 450 euróban állapítanák meg. A képviselők 2024. június 1-jei hatállyal léptetnék életbe a törvényjavaslatot.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?