Ahogy kifér a csövön

Persze, hogy nem zavar, ha magnóra veszed, csak siessünk, mert mindjárt kezdődik a próba.

Nem tudom, miért a legfelső sorba tettek, balról a harmadiknak, de nem is érdekel. Így legalább nem látni be a mandulámig a kamerákkal. Amikor felmerült a női énekkar ötlete, én ott sem voltam, aztán mégis bekerültem. Innentől tudtam, hogy fontos része vagyok az emberiségnek, kihagyhatatlan félhang a világ hangskáláján. És most már nem csak a varrodában kell ülnöm és varrni szét magam, meg össze a világot, hanem lehet énekelni, ahogy jólesik, ahogy kifér a csövön (ezt a kisebbik fiam szokta mondani így).

Már gyerekként is gyakran kacsintgattam a világ azon része felé, ahol hangokban fogalmazzák meg az olyan dolgokat, hogy például házikolbász. Mármint hogy leírják kottába, megzenésítik azt, ami nekik fontos. Nekem csak az a fontos, hogy minden próbán és előadáson ki legyen egyensúlyozva a lélek itt bent, meg hogy ne hagyjam otthon a szemüvegem, mert akkor emlékezetből kell énekelnem. Elég erős a szemüvegem, ha volna kedvem, meg volna nagy napfény, szerintem gyújtogatni lehetne egy jó fókuszálással. Ha meg nincs rajtam a pótszemem, nem látok sokat, az is leginkább olyan, mint mikor egybeöntik a krumplifőzeléket a halászlével, mintha ezen keresztül lesnék ki. Volt egy előadás, amikor emlékezetből énekeltem, de azt mondták, jobb lett volna, ha tátogok csak, mert így olyan volt, mintha az előadás közben bekapcsoltak volna egy motorfűrészt valahol a színpad mögötti erdőben. Nem a memóriám rossz, csak az volt a baj, hogy a szokásos ábrándozás, amit ének közben szoktam, nem sikerült jól. Annál a résznél, mikor szélben szaladó lovakra kellett volna gondolnom a teljes beleélés reményében. Helyettük – egy végzetes tarkóviszketés miatt – olajoskannák jöttek a fantáziába, és ezeket ugye nehéz visszaadni zenében. Ellenben a lobogó sörényű fekete lovakkal, amiknek bármekkora szélben jól áll egy érzelmekben gazdagabb pentaton skála. Akkor majdnem kitettek a kórusból, de visszaénekeltem magam. Direkt felhívták a figyelmem, hogy jobban kellene figyelni a magasabb fekvésű részekre, és a pontos belépésre. A belépéseim néha úgy történtek az izgalomtól, mint mikor a szomszéd Pista bácsi lépett be hatvannyolcban a téeszbe: köpködött közben. Aztán már megszoktam a ritmust, ahogy Pista bácsi is. Mondta nemrég egy költő, hogy szerinte Istennek is csak onnan ment jobban a világcsinálás, mikor megtanulta a ritmust, a dolgok menetét. Kitől? Hát ez az. Vannak még fehér foltok a világűrben, hiába fekete az egész.

Elég sokat próbálunk, hiszen nem lehet kijönni a ritmusból, hetente kétszer gyakoroljuk hangszálainkat, nehogy berozsdásodjanak. Hülyén is néznénk ki, ha éneklés közben rozsda potyogna a szájsarkokból. Bár némelyik modern kórusmű kottáját elnézve, jöhetne a szájból teherpályaudvar is, vakvágánnyal. Úgy érzem, néha ezek a nagy modern művészek elméretezik a világot magukban, a költőnek is mondtam már ezt. Ő meg azt mondta, hogy szerinte az átlagos, hétköznapi lélekállományban van inkább zsugor, nem emocionál jól mostanában az emberiség. Lehet.

Gyakran úgy éneklek, hogy kicsit elkalandozom közben. Olyan jól ismerem a repertoárt, mint a bal lábfejem. A jobb teljesítmény érdekében, például az érzelgősebb részeknél, gyakran gondolok olyanokra, hogy virágos rét, patakcsobogás, szalmaillat satöbbi, vagy a már említett lovakra. Ilyenkor behunyom a szemem, érzem a langyos szellőt, ahogy fújja a hajam az arcomba, olyanokat trilláznak a madarak, hogy telimegy vérrel az arcbőröd, szépen feszül az égbolt, nyomja a szél a felhőket a hegynek, ilyenek. Ha jól sikerül az átélés, mindig megdicsér a karnagy, hogy Pirikém, büszke vagyok rád. Van, mikor a kottafüzetbe nem is kottát, hanem tájképeket, családi fotókat rakok, főleg ha messzire megyünk turnéra. Lényeg, hogy legyen valami vizionális motiváció (hogy kissé tudományos legyek), legyen valami szórakozás a szemnek és a léleknek, ne csak a kottacsíkok és a hangjegyek csapatai. Direkt nem csordát mondtam, pedig tudom, hogy ilyesmit vártál, túlontúl tisztelem a kis fekete jeleket, hogy csak úgy lecsordázzam őket. Pedig a költő szerint néha tényleg úgy néznek ki, mintha az istálló kerítésére teniszütővel ütöttek volna fel egy madárrajt, és azok meg odaragadtak volna a lécekre. Volt idő, mikor próbálkoztunk modern művekkel is a kortárs választékból, de hamar leszoktunk a dologról, mivel néha olyan műveket műveltek a kottákra a magukat művészeknek nevező pancserok, hogy jobb nem is említeni. Némelyik darab, ha a hangulatát nézzük, valahol a hasmenés és egy kiégett lakókocsi hangulata között van, meghintve halványan azzal a lelkiállapottal, mikor megtalálunk egy befizetetlen villanyszámlát. Nem kilowattal megy az ember, mégis megélénkül a perisztaltika benne, ha meglátja a végösszeget.

Utazni is sokat kell a kórussal, ha szezon van. Megesett, hogy elvesztettük az emberünket, akinél a negyven jegy volt. Ajándék és fizetségképpen az út hátralévő, mintegy két és fél órás részét végigénekeltük a személyzetnek és az utasoknak. Némelyeknek tetszett, és szépen figyelték, ahogy az elsuhanó fákkal és villanypóznákkal a hátunk mögött dalolunk régi mozgalmi kórusműveket meg a többit. Persze olyanok is akadtak, akik ezt nem tartották túl jó ötletnek. Annál az egyórás résznél, mikor gregorián énekeket adtunk elő a vonat kattogására ültetve a ritmikát, már többen könyörögtek, hogy elég, ők a modern dolgokhoz vannak szokva, nem az ilyen historikus hanghisztériához. Ha már itt tartunk, és gyorsan mondom, mer’ mindjárt kezdődik a próba, igen aktív közösségi életet élünk. Járunk nyáron bográcsozni, télen a műjégre. És ezek között ugye van némi születésnap, házassági évforduló, betonozás, málnaszedés és kútásás. Utóbbira persze nem járunk, ezt csak úgy mondtam. Bár, így belegondolva, nem is rossz ötlet. Kútásás. Valahol a zene is egy nagy kút, bár napjainkban olyan, mintha belefulladt volna valami nagy büdös állat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?