Áfa: Fico ködösít és ígérget

Pozsony |

<p>Még semmi sem végleges, csak az, hogy jövőre csökken az áfa &ndash; védekezett pénteken&nbsp;Robert Fico kormányfő azután, hogy érintett élelmiszerek csütörtökön nyilvánosságra hozott jegyzéke nagy csalódást okozott. Mivel igencsak szűkre sikeredett.</p>

Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter csütörtökön közölte az RTVS híradásával, hogy az áfát csak kétfajta tejre, a legvásároltabb kenyérre, vajra és a tőkehúsra csökkentik. A miniszter szerint ezeket a termékeket vásárolják a leggyakrabban a szegények, a nyugdíjasok és a fiatalok. Más tejtermékek, mint a joghurt, sajt vagy a sonka, liszt, cukor és olaj már hiányzott a jegyzékről. Szakértők reakciójukban arra figyelmeztettek, hogy a nyilvánosságra hozott jegyzék csak igazolta, hogy a 10 százalékos áfa nem csökkenti jelentősen az élelmiszerek árát. „Beigazolódott, hogy csupán a kormány marketinghúzásáról van szó” – mondta Jozef Drahovský, a Terno piackutató ügynökség elemzője. „A jegyzék még nem kész, néhány napon belül befejezzük, s akkor nyilvánosságra hozzuk” – próbálta már tegnap menteni a helyzetet Peter Hajnala, a földművelésügyi tárca szóvivője.

A vitába később Fico is bekapcsolódott, lapunknak elküldött sajtónyilatkozatában közölte, hogy minden, erre a témára elhangzott találgatástól elhatárolódik. „Az élelmiszerek listája csak azután lesz végleges, miután a kormány is jóváhagyta. Garantálom, hogy pontosan azok a termékek szerepelnek majd a listán, amelyeket a Smer közgyűlésén megneveztem” – írta Fico. A szóban forgó közgyűlésen viszont a kormányfő egyetlen élelmiszert sem nevezett meg konkrétan, csupán annyit mondott, hogy csökkentik néhány alapélelmiszer áfáját. Azt pedig, hogy mit tart a kormány alapélelmiszernek, egyelőre nem tudni.

Egyébként Szlovákia kivételével a maradék három visegrádi országban, sőt még Ausztriában is alacsonyabb az áfa az élelmiszerekre. Csehországban három áfakategóriába (10%, 15%, 20%) sorolták az élelmiszereket, többségük a középsőbe tartozik. Magyarországon az élelmiszerekre 18 százalékos áfa vonatkozik, Ausztriában pedig nemcsak az élelmiszereket, hanem az éttermek bevételeit is 10 százalékkal adóztatják. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?