Zsúfolásig megtelt a városháza nagytermeFotó: Szabó OttóEz szerinte nagy felelősség, fárasztó, de megtisztelő szolgálat, ugyanakkor kíváncsi nyugtalanság, áldozatos fáradhatatlanság. Olyan feladat, amely előrelendíti a közoktatást a gáncsoskodás ellenére is. Az alelnök asszony beszélt az első évről, amelyet beárnyékolt az akkori hatalom arrogáns viselkedése és bosszúja, de nem akadályozhatta meg, hogy folytassák a munkát. Sokszor csak álmok, víziók szintjén lehetett szó a továbblépésről. Felhívta a figyelmet arra, hogy soha nem szabad elfelejteni azt az időszakot, amikor polgári engedetlenséget fogadtak a magyar iskolák kétnyelvűvé alakítása, a magyar bizonyítványok szlovák nyelvűvel való felváltása ellen. Ádám Zita elmondta, hogy a tíz év alatt a rendezvényen megjelent neves magyarországi előadók jelenléte azt bizonyítja, a szövetség szakmai hírneve jó, és hitele van. A találkozók mindig alkalmat adtak az ünneplésre, kezdetben a Czabán Samu-díj jelentette ezt, tavaly óta pedig a Felvidéki Magyar Pedagógus Díj átadása, valamint a tehetséges diákok és tanáraik kitüntetése. Az egyes találkozókon központba állított témák mindig gondosan megfontoltak és előkészítettek voltak. Bár 4-5 évig nem volt nyitás, változás, talán azért, mert nem voltak markáns képviselői a célnak, ad hoc megoldások születtek, és mert a centralizált oktatás kiszolgáltatottja volt a politikának. Ám a későbbiekben a demokratizálódás a közoktatásban is éreztette hatását. A találkozók hozadékaként határozott fejlődés állt be a pedagógiai kultúrában, a pedagógusszókincsben új fogalmak jelentek meg: a minőségbiztosítás, az önkormányzati fenntartás, vezetőképzés, országos vagy helyi nevelési programok. Ádám Zita befejezésül hozzátette, még nem ért véget az út, tovább kell menni rajta, és másokat is hívni.
A legnagyobb érdeklődést a tanulásszervezési módokkal, eszközökkel és eljárásokkal foglalkozó szekció munkáját kísérte. Idén közel húsz diákot és tanárt jutalmaztak meg. A Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat Diószeghy Árpádnak, a kassai Márai Sándor Gimnázium fizikatanárának, valamint Keszegh Istvánnak, a komáromi Selye János Gimnázium matematika–fizika szakos tanárának adták át. A jubileumi találkozón megjutalmazták a rendezvény állandó két főszervezőjét, Tóth Sándort és Fábián Editet, valamint Máté Lászlót, aki azonban nem jelenhetett meg a rendezvényen. További helyi pedagógusok is elismerést kaptak, ezenkívül Kardos Ferenc polgármestertől emlékplaketteket vehetett át Ádám Zita, Fodor Attila, Füzék Erzsébet, Csabáné Muzsnai Enikő és Tóth Sándor. (kov)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.