A zsenialitás paradoxonai

Évtizedek óta tisztában vannak a tudósok a ténnyel, hogy a rendkívül kreatív egyének közt aránytalanul magasabb a mániákus depresszióban (bipoláris neurózis) szenvedők aránya. Több ellenőrző tanulmány született, amely azt vizsgálta, milyen mértékben függ össze a mániákus depresszió előfordulása a kreatív zsenik körében.

Nemrégiben a Stanford University két pszichiáterének, Connie Strongnak és Terence Ketternek sikerült megtennie az első lépéseket a zsenialitás és a mentális labilitás bizonyos megnyilvánulásai közti összefüggések feltérképezésében. A bipoláris betegeknél a széles érzelmi skála előny, amely az alkotói folyamatokban hasznosítható. Az emotív érzékelés a mániákus depressziósokat a megfigyelés határmezsgyéjére vezeti, s ők ennek hála olyan dolgokat és összefüggéseket is észlelnek, amelyek fölött a közönséges földi halandó elsiklik. A kreativitás és a zsenialitás kutatására John Forbes Nash esete adott impulzust, róla nevezték el az úgynevezett Nash-ekvilibriumot a játékelméletben. A közvélemény érdeklődését elsősorban az Oscar-díjjal kitüntetett Egy csodálatos elme című film váltotta ki, amely Nashről szól. Ez a tudós évtizedeken át lelki betegségekkel gyötrődött, a Princeton Universityn az idő tájt „Fine Hall, a fantom”-ként emlegették. Később azonban meggyógyult, és 1994-ben a német Reinhard Seltennel és a magyar Harsányi Jánossal a játékelméletben elért eredményeiért Nobel-díjat kapott. Ennek fényében a stanfordi tudósok felismerései áttörést jelentettek a zsenialitás pszichológiai kutatásában.

Állandóan folynak a viták a mániákus depresszió okairól. Az egyik legelterjedtebb elmélet szerint legvalószínűbb oka, hogy a norepinefrin és a szerotin szintje ingadozik. A mániákus időszakban e két idegszállító szintje magas, a depresszívben pedig alacsony. Biológiailag ezt azzal magyarázzák, hogy az említett kilengések genetikailag is adottak.

ĺrók, festők, tudósok

A szakirodalom Francis Scott Fitzgeraldot, Ernest Hemingwayt, Sylvia Plathot, Wiliam Blake-et, Walt Whitmant, Ralph Wald Emersont, Szergej Rahmanyinovot, Pjotr Iljics Csajkovszkijt említi azon kreatív ember közt, akiknél gyakoribbak a mániákus depresszió jegyeinek megnyilvánulásai, mint a közönséges földi halandóknál.

A huszadik század hetvenes éveiben Nancy C. Andreasen (University of Iowa) harminc írót vizsgált meg, nyolcvan százalékuknál a depresszió, a mánia, valamint a hipermánia minimálisan egy-egy jegyét fedezte fel. Joseph J. Schildkraut (Harvard University) tizenöt festőt vizsgált meg – a huszadik század expresszionistáit –, akik depresszióban vagy mániákus depresszióban szenvedtek. Öngyilkossági kísérleteik száma tizenháromszor több volt, mint a jelenlegi amerikai átlag. Néhány évvel később Kay Redfiel Jamison negyvenhét angol írót, festőt és szobrászt tanulmányozott, mindnyájan a Királyi Akadémia tagjai voltak. Több mint 38 százalékuk bipoláris neurózisban szenvedett; a mániákus depressziósok legnagyobb csoportját a költők alkották, közülük sokat kezeltek, néhányukat kórházban. Ruth L. Richards (Harvard University) az eredeti gondolkodás és a mániákus depressziós viselkedésének korrelációját figyelte meg. Az eredmény: a mánia és a depresszió megnyilvánulásaival küszködők csoportjába tartozók kreativitásának mértéke magasabb volt. Arnold M. Ludwig (University of Kentucky) 1992-ben a huszadik század híres íróinak életrajzát tette közzé. Megállapította, hogy az írók és a művészek körében kétszer-háromszor több a pszichózis, az öngyilkossági kísérletek száma, a függőség, mint az átlagos emberek körében. A zseniális alkotó emberek további vizsgálatai során megállapították, hogy tizennyolcszor magasabb az öngyilkossági kísérletek száma, mint általában. Az unipoláris és a bipoláris depresszió nyolc-tizenkétszer gyakoribb az alkotó embereknél. Nem szabad tehát figyelmen kívül hagyni az ilyesfajta hajlandóság genetikai feltételeit.

Jancsó Miklós 1959-ben forgatott először Latinovits Zoltánnal, minden idők legnagyobb magyar színészével. A színész lelki válságba került, ezt egy pszichiáter megoldotta, de figyelmeztette Jancsót, hogy Latinovits egyszer valószínűleg öngyilkosságot követ el. Tizenhét évvel később figyelmeztetése valóra vált. Molnár Gál Péter kritikus ezzel kapcsolatban azt írta, Latinovits nehezen viselte el a „zseni, de őrült” jelzőt.

Hogyan járul hozzá a mánia a rendkívüli alkotó gondolkodáshoz és produktivitáshoz? Egyes neurobiológusok és pszichológusok szerint a mánia folyamatosabbá teszi a gondolkodást és fokozza frekvenciáját. A mániákusok gyakran rímekben és alliterációkban fejezik ki magukat. A mániákus depressziósok nem igényelnek sok alvást (Napóleon anyja megjegyezte, hogy mindenki, aki több mint két órát alszik naponta, lusta), keveset pihennek, és az átlagot meghaladó intenzitással fejezik ki érzelmeiket. Biológiai szempontból a mániákus állapotok a szervezet fizikai készenlétét, riadóját jelentik. Ezáltal hihetetlenül gyorsak és változatosak a reakciók. Az élet mániákus percepciója tulajdonképpen kapcsolódások nélkül folyik. Ez teszi lehetővé a kreativitást, mivel az ilyen személy bármire képes. Falak, korlátok, gátak – amelyek az emberek többségében megvannak – a mániákus állapotban vagy nincsenek, vagy gyengébb formában, ami fokozza annak valószínűségét, hogy ezek az emberek kreatív zsenikké válnak. Ez teszi lehetővé, hogy megértsék a tudomány, a zene, az irodalom, a művészet furcsaságait. Mivel a mánia és a depresszió ellentétben áll egymással, pszichikai feszültség keletkezik, amelyeket az alkotói folyamatok oldanak.

Úgy tűnik, az isten szofisztikusan gondolkodott, amikor úgy határozott, a mánia és a depresszió a zsenialitás generátora lesz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a bipoláris betegnek, aki depressziós fázisban van, egyetlen esélye van a túlélésre, az alkotás. A természet ebben is megdöbbentő redundanciával szolgál: a kínálat általában meghaladja a keresletet. Nem minden átlagosnál tehetségesebb emberből lesz kreatív géniusz. Lehet, hogy zsenik ezrei követnek el naponta öngyilkosságot, mert nem tudnak érvényesülni – jegyezte meg lakonikusan Marcel Duchamp. Nem csoda hát, hogy a totalitárius diktatúrákban, a rigid társadalmi körülmények között nehezebb a zsenik sorsa. Egyetlen példa: Dominik Tatarka. Az alkoholizmus, a pánszexualitás, a játékszenvedély inkább szociológiai következmények, semmint okok.

Lineáris interpretáció esetén ennek látszólag ellentmond Norman Geschwind trianguláris modellje, a nem lineáris megközelítésnél azonban eltűnik az ellentét. Ezzel az interpretációval találkozhatunk például Detlef B. Linke német agykutatónál. Geschwind modelljéből kiindulva az alkotó géniusz három meghatározó tényezőjét jelöli meg:

1. hipergráfia,

2. hiperszexualitás,

3. a vélemények hipermutációja. Tony Buzan, a Buzan’s book of Genius szerzője húsz jegyet sorol fel, amelyek alapján meg lehet állapítani, hogy az illető zseni-e. Ezek a következők:

vizionálás,

erős vágyak,

hit,

küldetéstudat,

tervezőkészség,

kitartás,

rezisztencia,

tanulás a hibákból,

az önismeret fejlett színvonala,

mentális fejlettség,

képzelőerő,

pozitív gondolkodás,

az önszuggeszció képessége,

megérzés,

reális intellektuális besorolás,

intellektuális besorolás a saját elképzeléseiben,

igazságérzet,

becsületességérzet,

bátorság,

kreativitás és flexibilitás,

szenvedély,

energia (fizikai, érzéki, szexuális).

Akit tesztelnek, annak minden jellemző jegynél egytől ötig terjedő skálán meg kell jelölnie, milyen mértékben jellemző rá az adott jegy. Buzan szerint a végeredmény adja a személy GQ-ját (Genius Quotient). Tehát az IQ és az EQ után megjelent a GQ is.

Camille Mojica Rey megállapítja, hogy a rendkívül tehetséges embereknek sok vonásuk olyan, mint a mentálisan fogyatékos betegeké. A kreatív személyiségeket két csoportba sorolja.

A művész zsenik:

nyitottak a tapasztalatokkal szemben,

jellemző rájuk az imaginatív irányultságú álmodozás,

impulzívak,

hiányzik belőlük a konszenzusra való készség,

szoronganak,

affektív hiányosságokkal küszködnek,

emociálisan érzékenyek,

fejlett a motivációjuk,

ambiciózusak,

nonkonformok,

függetlenek,

lebecsülik a normákat,

barátságtalanok,

nem árad belőlük pozitív energia.

A tudományok géniuszai nyitottak a tapasztalatokra, rugalmasan gondolkodnak, erősen motiváltak, ambiciózusak, sikeresek, erős az önbizalmuk, dominánsak, arrogánsak, barátságtalanok, autonómok, függetlenek és introvertáltak. Korunk legsikeresebb agykutatója, Gulyás Balázs (Stockholm, Karolina Institut) beszámolt azokról az eredményekről, amelyeket az utóbb említett jellemzés kutatásában ért el intézete. Az, hogy a zsenik introvertáltak, Gulyás szerint genetikailag adott. Dean K. Simonton, az Origins of Genius: Darwinian Perspectives on Creativity szerzője kétféle zsenit különböztet meg, az intuitívat és az analitikust.

Matematikus a kerítésen

Sigmund Freud hangsúlyozta, hogy a zsenialitás összeférhetetlen a szófogadással. A zsenialitás ellentmondásait Niels Bohr ragadta meg. A zseniális kvantumfizikus a múlt század ötvenes éveinek végén két kiváló fizikus, Werner Heisenberg és Wolfgang Pauli előadása után megjegyezte: „Mindnyájan egyetértünk abban, hogy az ön elmélete őrült. Abban a kérdésben azonban nem értünk egyet, elég őrült-e ahhoz, hogy esélye legyen arra, hogy igaz legyen. Véleményem szerint ebből a szempontból nem elég őrült.” Erdős Pál matematikus 1935-ben találkozott először a szovjet éra minden bizonnyal legtehetségesebb tudósával, Lev Davidovics Landauval. A kiváló matematikus és fizikus a következőket mondta neki: „Wir, matematiker sind alle ein bischen Meschsugge”. (Mi matematikusok mindnyájan egy kicsit bolondok vagyunk.) Erdős, aki akkor már nem Pál volt, hanem Paul, amikor Amerikában utazgatott (nem volt állandó lakhelye), séta közben gyakran fölmászott a kerítésre, a falra, a házakra. Niels Bohr Londonban arról volt ismert a rendőrök körében, hogy Nobel-díjasként szívesen mászott föl a villámhárítókon a háztetőkre. Valószínűleg – miként Robert Musil írta – Bohr is és Erdős is „meg akarta tudni, milyen a világ vertikálisan nézve”.

Vlagyimir Levi orosz pszichiáter a zseniket két alapkategóriába sorolja:

a) géniuszok Isten akaratából (az átlag fölötti potenciál genetikailag adott),

b) zsenik saját akaratukból (megérezték magukban a tehetség csíráját, és saját fanatikus aktivitásukkal érték el, hogy zsenik lettek).

Dean Keith Simonton a kreatív zsenik tulajdonságai közül kiemeli azt a képességüket, mellyel rendkívüli összefüggéseket és asszociációkat képesek generálni. A zsenialitás hat jellegzetes jegyét sorolja fel:

1. A zsenik intellektuális, kulturális és esztétikai téren rendkívül érdeklődők, ezáltal produktív analógiákra és összehasonlításokra képesek.

2. A géniusz nyitott a környezet új, komplex, nem egyértelmű, paradox ösztönzésére. Ez a nyitottság vezeti gondolatait váratlan irányba.

3. A kreatív géniusz képes több irányba összpontosítani a figyelmét. Ezért szimultán több tevékenységet tud végezni.

4. A zseni rendkívül flexibilis. Gondolkodásmódja rugalmasságának hála gyorsan vált, hamar elfogad új ideákat.

5. A zsenik többsége introvertált. Bármilyen érdekesek is a környezetüknek, idejük legnagyobb részét magányosan töltik, szemlélődéssel, a csodát kutatva-keresve. Hiszen a spanyol közmondás is azt mondja: a csodát kettesben nem látod meg...

6. A zsenik individualisták, a függetlenséget, az autonómiát, a nem konvencionális gondolatokat, céljaikat nem az általános, megszokott módon valósítják meg.

(Fórum OS, 2002/10, rövidített változat)

A szerző analitikus