A visegrádi országcsoport 25 éve alakult meg

A kelet-európai rendszerváltozások idején, az 1990. április 9-én Pozsonyban rendezett magyar-csehszlovák-lengyel csúcstalálkozón fogalmazódott meg az együttműködési szándék, amely tovább érlelődött a három ország vezetőinek 1990. novemberi párizsi megbeszélésén, melyet az európai csúcstalálkozó keretében tartottak.

A névadó összejövetelre 1991. február 15-én került sor Budapesten és Visegrádon. Az Országgyűlés épületében rendezett plenáris ülésen a küldöttségeket Antall József magyar kormányfő, Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfő vezette. A résztvevők hangoztatták: olyan együttműködési keret létrehozása a szándékuk, mely nem irányul senki ellen, s melynek alapjául a három ország hasonló gazdasági-politikai fejlődése és csaknem azonos külső megítélése szolgál. Megállapodtak abban, hogy évente egy alkalommal csúcstalálkozót tartanak, az egyes kérdéscsoportok kidolgozására pedig munkabizottságokat alakítanak. A delegációk ezután Visegrádra utaztak, ahol 1335 novemberében Károly Róbert magyar, Luxemburgi János cseh és III. Kázmér lengyel király kötött szövetséget. Az Együttműködési Nyilatkozatot a Mátyás Király Múzeumban írták alá, az összefogás alapgondolatait rögzítő Ünnepélyes Nyilatkozatot mindhárom ország állam- és kormányfője ellátta kézjegyével.
    
A visegrádi hármak miniszterelnökei 1991. december 16-án, miután aláírták a társulási szerződést az Európai Közösséggel, a brüsszeli lengyel nagykövetségen megállapodtak abban, hogy minden nemzetközi szervezetnél törekedni fognak politikájuk és magatartásuk összehangolására. Az 1992. május 6-i prágai csúcstalálkozón elhatározták, hogy közösen fogják benyújtani az Európai Közösség teljes jogú tagságára vonatkozó kérelmüket, a csatlakozási tárgyalások során pedig koordinálják álláspontjaikat.
    
A regionális együttműködés Csehszlovákia kettéválása, 1993. január 1. után komoly válságot élt át. A vezetők 1994. január 11-12-én Prágában közösen találkoztak Bill Clinton amerikai elnökkel, de együttes ülést nem tartottak. Václav Klaus cseh kormányfő nyilvánvalóvá tette, hogy a cseh érdekeket a visegrádi csoport - szerinte soha meg nem fogalmazott - érdekei elé helyezi, s tudatosan lazítgatta az együttműködés kereteit. Az 1990-es évek közepén Vladimír Meciar kormányzása alatt Szlovákia is távolabb tartotta magát az összefogástól, de az együttműködés a súrlódások, viták ellenére gazdasági és katonai-biztonságpolitikai téren fennmaradt.
    
A kooperáció újraélesztésében az 1998. őszi szlovákiai kormányváltást követően állapodott meg Orbán Viktor magyar, Jerzy Buzek lengyel és Milos Zeman cseh kormányfő. Szlovákiát is meghívták, s a V4 öt év után, 1999 májusában ismét csúcstalálkozót tarthatott. 2000 nyarán Prágában megállapodást írtak alá a Visegrádi Nemzetközi Alap (IVF) létrehozásáról a közös kulturális, oktatási, tudományos projektek finanszírozására. A kapcsolatokban újabb, átmeneti fennakadást okozott, hogy Mikolás Dzurinda szlovák és Milos Zeman cseh miniszterelnök Orbán Viktornak a Benes-dekrétumokkal kapcsolatos állásfoglalása miatt lemondta a 2002. március 1-jére kitűzött keszthelyi kormányfői találkozót.
    
2004. május 1-jén a négy visegrádi ország együtt csatlakozott az Európai Unióhoz. Május 12-én a dél-morvaországi Kromerízben tartott találkozójukon a kormányfők elfogadták az Új visegrádi nyilatkozatot, mely szerint országaik az EU teljes jogú tagjaként is folytatják az együttműködést, s "a jövőben illúzióktól mentesen, a közös érdekekre koncentrálva, pragmatikusan" használják ki a közös fellépés lehetőségeit.
    
A kezdetektől laza együttműködésként (s nem intézményesült szervezetként) működő visegrádi összefogásnak napjainkban sincs központja, székvárosa. Intézményes szervezeti megjelenése a pozsonyi IVF titkárságra korlátozódik, amelyet a Nagykövetek Tanácsa irányít. A közös ügyek intézését, összehangolását minden évben a soros elnöki tisztet betöltő tagállam végzi.