A világ még idén kilábalhat a válságból

koronavírus
Párizs |

A lakosság tömeges oltásának és a gazdaságösztönző programoknak köszönhetően látványosan javultak a világgazdaság kilátásai – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb előrejelzéséből.

Az OECD kedden közzétett friss prognózisa szerint a globális gazdaság idén várhatóan 5,6 százalékkal nőhet, ami a nemzetközi szervezet decemberi előrejelzéséhez képest 1,4 százalékpontos javulást jelent. Csak összehasonlításképpen: a világjárvány miatt tavaly 3,4 százalékkal esett vissza a világgazdaság teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest.

Behozzuk a lemaradást

Az OECD szerint a járvány előtti szintet a globális gazdaság 2021 közepére érheti el. A gazdasági kilátások javulása ellenére a jövedelmi szintek azonban sok országban még 2022 végén is a járvány előtti szint alatt maradnak.

Döcögő eurózóna

A párizsi székhelyű nemzetközi szervezet szerint az Egyesült Államokban bejelentett jelentős gazdaságösztönző csomag, a felgyorsított oltással együtt, az USA gazdaságát idén a decemberben jelzettnél több mint 3 százalékkal gyorsíthatja fel, azaz idén az amerikai gazdaság 6,5 százalékkal bővülhet a tavalyi 3,5 százalékos visszaesés után. Az OECD szerint ennek az USA fő kereskedelmi partnereire is kedvező hatása lehet. Így az sem csoda, hogy a nemzetközi szervezet a Szlovákiát is magába foglaló euróövezetben is javított a növekedési prognózisán. A tavalyi 6,8 százalékos zsugorodást követően idén 3,9 százalékkal bővülhet az eurózóna gazdasága, ami 0,3 százalékponttal magasabb érték a decemberben vártnál. Jövőre az eurózóna növekedése 3,8% lehet, ami szintén gyorsabb ütemet takar a tavaly decemberben jósolthoz képest. Ezzel azonban még mindig lemarad a legnagyobb vetélytársaitól. Kínában például a tavalyi 2,3 százalékos növekedést idén már 7,8%- os bővülés követheti.

Várható kockázatok

Az OECD arra is felhívja a figyelmet, hogy továbbra is jelentős kockázatok vannak a világgazdaságban. A lakosság átoltásának lassú folyamata, az oltásokkal ellenállóbb új vírusvariánsok megjelenése gyengébb fellendülést, nagyobb munkanélküliséget és több csődöt eredményezhet. Az OECD szerint a háztartások és a vállalatok jövedelemtámogatásának a fenntartása ezért továbbra is indokolt, amíg a tömeges oltás lehetővé nem teszi a személyes kontaktusokkal járó tevékenységeket gúzsba kötő szigorítások jelentős enyhítését.

(TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?