A valóság teljesen más

<p>A 2013. október 16-án elfogadott kisebbségi jelentés a&nbsp;kormány valós hozzáállását tükrözi a nemzetiségi kérdéshez. Mégpedig azt, hogy a status quót megőrzi a kormány, s hogy minden rendben van, holott ez nem igaz.&nbsp;</p>

Tény, hogy a dokumentum elején benne szerepel, hogy jelentős csökkenés tapasztalható a nemzetiségek száma tekintetében, de nem foglalkozik érdemben ezzel a problémával -- írja Berényi József, az MKP elnöke a párt állásfoglalásában.

Felsorolja a ma létező törvényeket, intézményeket - például iskolákat, színházakat, sajtót – a jelenlegi helyzetet tökéletes helyzetként mutatja be, de nem reagál a problémás ügyekre, egyáltalán nem összpontosít arra, hogy milyen területen fejtett ki igényeket az elmúlt időszakban a közösség akár politikai, akár közéleti szinten. Statikusan leírja ugyanazt, ami tulajdonképpen a második Dzurinda-kormányzat óta megvan, ehhez semmit nem tesz hozzá, igényeinket pedig figyelmen kívül hagyja.

A törvényváltozásokra, módosításokra azért van szükség, mert a társadalomban újabb és újabb változások, kihívások jelennek meg. Úgy látszik, Szlovákiában ez minden területre érvényes – a gazdaságpolitikára, szociálpolitikára, de a nemzetiségpolitikára nem, mint hogyha itt minden rendben lenne, pedig tudjuk, hogy nem így van.

Amit mi tehetünk, és meg is teszünk, hogy alternatív jelentésünket elküldjük az Európa Tanácsnak, az EBESZ-nek, az Európai Unió intézményeinek és a releváns nagykövetségeknek, hogy tudják, mi nem így látjuk a helyzetet, hogy minden rendben van, és nincs semmi gond, mert hiszen nem így van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?