A választásokig nem zárják le a Lexa-ügyet

Pozsony. Ján Čarnogurský igazságügyi miniszter szerint valószínű, hogy az 1994–1998 közti titkosszolgálattal és annak akkori igazgatójával, Ivan Lexával kapcsolatos 11 ügyben a választásokig nem születik jogerős döntés.

Pozsony. Ján Čarnogurský igazságügyi miniszter szerint valószínű, hogy az 1994–1998 közti titkosszolgálattal és annak akkori igazgatójával, Ivan Lexával kapcsolatos 11 ügyben a választásokig nem születik jogerős döntés. A tárcavezető ezt a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című tegnapi vitaműsorában jelentette ki. „Néhány esetben első fokon megszülethet a döntés, de nem a végleges, jogerős” – tette hozzá Čarnogurský. Hangsúlyozta, a nyomozás valamennyi ügyben lezárult, de azok bírósági tárgyalását a minisztérium csak közvetve, a bírák elleni fegyelmi eljárásokkal valamint a bíróságok rendszeres beszámoltatásával befolyásolhatja. „Én is elégedetlen vagyok azzal, ami a bíróságokon folyik, s úgy vélem, egyes bíráknak nincs elég bátorságuk, mert félnek, mi lesz a választások után. Ám elégedetlenségem ellenére is azért felelek, ne sérüljenek a jogszabályok például azáltal, hogy minden ügyet a törvényesen kijelölt bíró tárgyaljon” – mondta a miniszter. Čarnogurský konkrétan arra a besztercebányai bírónőre utalt, aki négy Lexa-ügyet tárgyal, s aki a minisztérium szerint szándékosan halogatja az ügyeket. A tárcavezető figyelmeztetett, a bírónőtől is csak a törvényes határidők letelte után vehetik vissza az ügyeket. Az ifj. Michal Kováč-ügyben Čarnogurský szerint csak akkor lesz érdemi továbblépés, ha eltörlik az úgynevezett Mečiar-amnesztiákat. A kereszténydemokraták ezt újra javasolják a parlamentnek. Čarnogurský vitapartnere, Ľubomír Fogaš (SDĽ) törvény-előkészítésért felelős miniszterelnök-helyettes azonban úgy véli, az ifj. Kováč-ügyet az lendíthetné ki a holtpontról, ha a volt államfő fia a strassbourgi emberjogi bírósághoz fordulna.

Fogaš szerint „érthető és a polgárok érdekét szolgálja”, hogy az SDĽ miniszterei – a pártelnök Pavel Koncoš kivételével – megszavazták az SPP részbeni privatizációját. „A vételárat továbbra is olyan összegnek tartjuk, amely a megszavazhatóság alsó határát súrolja” – fogalmazott a kormányalelnök. Szerinte legitim, hogy Koncoš ellenezte a magánosítást, hiszen a pártelnök kezdettől ellenezte az ügyletet és kevesellte az összeget. A többi miniszter Fogaš szerint csak azután voksolt igennel, hogy az SDĽ elérte, a privatizációs bevételt egy összegben fizessék ki, és abból rendezzék az SPP községekkel szembeni tartozását, valamint az eredetileg tervezettnél nagyobb összeget fordítsanak a nyugdíjreformra. (korp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?