A vádalku elfogadását javasolja a különleges ügyész Bernard Slobodník ügyében

Bernard Slobodník

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze a vádalku elfogadására tett javaslatot a Speciális Büntetőbíróságnak (ŠTS) Bernard Slobodník, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) pénzügyi főigazgatóságának volt vezetője ügyében – tájékoztatott Jana Tökölyová, a Főügyészség szóvivője. A vádalkura a Startitup.sk oldal hívta fel a figyelmet.

Tökölyová hozzátette, a különleges ügyész június 27-én küldte el az ŠTS-nek a vádalkuval kapcsolatos javaslatát, amely összesen három ügyet érint. „A Speciális Büntetőbíróság még nem hozott döntést” – tette hozzá a szóvivő.

Katarína Kudjáková, a Speciális Büntetőbíróság szóvivője azt közölte, a vádalku megvesztegetési üggyel, kenőpénz elfogadásával kapcsolatos. „A javaslatot megkapó illetékes bíró hoz döntést az akta áttanulmányozása után” – tette hozzá.

Bernard Slobodník ellen több, nagy visszhangot kiváltó ügyben indult büntetőeljárás. Úgy döntött, hogy együttműködik a rendőrséggel, és különféle ügyekben több személyre nézve tett terhelő vallomást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?