A tikos szavazás csak rontja az igazságszolgáltatás állapotát

Pozsony |

<p>Kedden a parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, miszerint ezentúl titkos szavazás útján választják meg a Legfelsőbb Bíróság elnökét.</p>

A titkos szavazás bevezetése személyi kérdésekben csak tovább rontja az igazságszolgáltatásban lévő helyzetet – véli a Via Iuris szervezet. Figyelmeztet, hogy amennyiben Harabin ismét megpályázná és megnyerné az elnöki széket, úgy a nyilvánosság már nem szerez tudomást arról, hogy ki támogatta őt. Ezáltal átláthatatlanabbá teszi az egyes bírók tevékenységét, valamint fölmerülhet a gyanú, hogy másképpen szavaznak majd egyes kérdésekben, ha tudják, úgy sem derül ki a szavazásból, kinek a pártján áll az illető. Ez a lépés csak tovább ront az emberek igazságszolgáltatásba vetett hitén.

Az igazságügyi minisztérium üdvözölte a törvényjavaslat elfogadásának hírét. Az elfogadott javaslat szerint a Legfelsőbb Bíróság és az Igazságszolgáltatási Tanács elnökének és alelnökének személyét is titkos szavazás dönti majd el. Szintén titkos szavazással fognak dönteni az egyes bírák személyével kapcsolatos kérdésekben, azaz egy bíró kinevezésében, valamint felfüggesztésében is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?