A Tegnap és Ma sorozat legújabb darabjáról

Nagy Gáspár műveinek olvasóközönsége nemcsak stabil, hanem meglehetősen széles is. Valószínűleg éppen ezért vetődött fel egy monográfia igénye a hivatalos-tudományos és a laikus-olvasói oldalról is. Egy olyan Nagy Gáspár-monográfia igénye, amely bemutat, áttekint, rejtett összefüggéseket taglal, háttérelemzésekkel szolgál, és kiemel fontosabb elemeket. Amely szétoszlathatja a kérkedők aggályoskodásait, de ha kell, a hívek túlzott képzelgéseit is. Görömbei András Nagy Gáspár-monográfiája, tekintettel az életmű kihívásaira, imaginárius, és képes felnőni az életműhöz.

Görömbei műve nem csak monográfia, hiteles és aprólékos életrajz, hanem egyszerre minden. A különböző irodalmi és esszétörténeti műfajok pluralitása jellemezi e jól megírt könyvet, amely a Tegnap és Ma sorozat újabb darabja. Olvashatjuk regényként is, ugyanakkor izgalmas kor- és kórtörténetként egy művelődéstörténeti korszakról és a költőről.

Görömbei a tudományos vizsgálat módszereivel teremt magának távlatos nézőpontot. „Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni — eme szemléleti alapelvek szerint épül Nagy Gáspár költészetének morális és poétikai rendje. Verseinek gazdag metaforikus világába az általa »helybenzsákbanfutós«-nak nevezett kor égette bele az ítélkező játék, a keserű groteszk és irónia szilánkjait. Tényeket és látszatokat, valóságot és hamis ideológiát eltökélten szembesítő költészete könnyen felismerhető, csak reá jellemző költői látásmódot és nyelvet teremtett a szinte szakrálisan morális költői személyiség és a rafináltan, leplezetten amorális kor ütközésének pontos megnevezése révén. A hazugság, a történelmi tudatzavar, a történelmi és kulturális nemzetszűkítés, öncsonkítás ellen küzdve adott és ad példát arra, hogy modernség és közösségi küldetés, hagyományok gazdag sokféleségéhez való kötődés és korszerű újítás, erkölcs és esztétikum nem kizárják, hanem feltételezik egymást. Nemcsak néhány történelmi jelentőségűvé vált versével járt ösztönzőn, szemléltetően előtte a magyarországi és kelet-közép-európai változásoknak. Egész személyisége, művészete tisztaságot sugároz és követel...” — írja Nagy Gáspárról tizenkettedik, Szabadrabok című, egybegyűjtött verseit tartalmazó kötete kapcsán, majd kissé módosítva, a monográfia fülszövegébe is átveszi e pár sort.

A monográfus ráébreszti olvasóját, hogy a költőnek soha nem kell titkolnia hitét, hiszen a hit lényegéhez tartozik, hogy szüntelenül megvallására készteti hordozóját. A hívő mindig hitvalló. De ha ezt a hitvallást költemény közvetíti, valamit még tartalmaznia kell, ami ezt a mindenkihez szóló egyetemességet szavatolja. Felmerült bennem a kérdés, vajon Nagy Gáspár verseinek esetében a normák esztétikaiak-e, avagy etikaiak. Aztán rádöbbentem, a költő számára — s erre példa lehet a magyar újklasszicizmust elindító Babits Mihály, vagy József Attila, Radnóti Miklós munkássága — az esztétikai és az etikai érték elválaszthatatlanok egymástól. A nagy vers e költők felfogása szerint mindig az erkölcsi megigazulás, a nagy erkölcsi értékek felé kalauzolja az olvasót, s természetesen az alkotásban megvalósuló példakövetés révén a költőt is.

Egy-egy monográfia megjelenése után problematikus szokott lenni a tudományos módszer mibenléte. Főleg a verifikáció az, ami itt problémát eredményezhet, s az irodalomtudományi igazságok általában csak a tudomány zárt rendszerén belül, a tudományos módszerek biztonságos, de kevesek számára átlátható, védő- s egyúttal akadályozó rendszerén belül derülnek ki és hatnak. Amennyire meg tudom ítélni, esetünkben rendben van minden.

Nehéz olyanról írni, ami nagyon kell nekünk. A gáncs, úgymint a hűvös elismerés, sőt a kíváncsi érdeklődés is, bőbeszédű. De mit szóljon a mama rég nem látott gyermekéhez, mit mond az asszony, aki kedvesének örül, s mit írhat a versek szeretője arról a költőről, aki megrendíti? Enyém ez a költészet, szeretem. Legjobban a hasonlatait. Nem akadnak meg az első szerencsés képtársításnál, nem a jelenségek felszínén játszóak, nem dermesztik mozdulatlanná az egymáshoz toluló elemek ölelkezését. Apró drámák Nagy Gáspár metaforái, szemünk előtt játszódnak. Észre kell venni csupán.

Monográfiájával Görömbei a mai magyar elméleti irodalom míves darabját alkotta meg, létrehozva mindazt, amit egy monográfiától elvárhatunk: biztos elméleti alapokon álló, a gyakorlatban használható elemzés formájában. A kötet tanulmányait nagyfokú belső koherencia jellemzi. Jó olvasást kívánok!

Turczi Árpád