A tanügyi reform kész, már csak pénz kell

Pozsony |

<p>A nemzetiségi iskolák hiányzó tankönyveinek pótlása, színvonalasabb pedagógusképzés, flexibilisebb tanórák, nagyobb szabadság az iskoláknak és a pedagógusoknak &ndash; néhány a közoktatási reformban javasolt módosításokból.</p>

Nyilvánosságra hozta a Tanuló Szlovákia névre keresztelt reform tervezetét a Peter Plavčan (SNS-jelölt) vezette oktatási minisztérium. A Vladimír Burjan, Milan Ftáčnik, Ivan Juráš, Juraj Vantuch, Emil Višňovský és Libor Vozár által kidolgozott tervezet a hazai oktatásügy tízéves vízióját vázolja. „Ez a dokumentum hosszú távú vízió, amelyből a politikusok is pontos képet kaphatnak arról, milyen konkrét intézkedéseket javasolunk, beleértve azok anyagi vonzatát is, hogy a jövőben optimális legyen az oktatás” – mondta Peter Plavčan tárcavezető. A szerzők a több mint 220 oldalas dokumentumban jelentős változtatásokat javasolnak az iskola előtti képzésben, a regionális iskolahálózatban, a diákok értékelésében és a felsőoktatásban is.

Nem lehet bárki tanár

Külön fejezetben foglalkoznak a pedagógusokkal. Most felvételi vizsga nélkül kerülnek a főiskolára, vagy legfeljebb két tantárgyból felvételiznek a leendő pedagógusok, azt nem vizsgálják, hogy alkalmasak-e a pedagóguspályára. A szakemberek szerint szigorúbb feltételek, magasabb elvárások alapján kellene kiválasztani a leendő pedagógusokat. Intézkedések sorozatával színvonalasabb és hatékonyabb pedagógusképzést javasolnak, ezzel párhuzamosan nagyobb hangsúlyt helyeznének a gyakorlati képzésükre. „Elemezni szeretnénk azt is, milyen nehézségekkel küzdenek a pedagógusok munkájuk során” – mondta Ivan Juráš. Hozzátette, több szempontból megfelelő körülményeket kell teremteni, a pedagógusokat asszisztensek segíthetnék az oktató-nevelő munkában, a rájuk háruló adminisztrációs feladatokat pedig más munkatársakra bíznák.

Szabad kéz az iskoláknak

„Úgy véljük, nálunk még mindig túl hagyományosak az iskolák: a gyerekek reggel megérkeznek, bemennek az osztályokba, részt vesznek az órákon, 45 percen keresztül áll előttük egy tanár és magyaráz nekik. Szeretnénk fellazítani ezt a modellt, szeretnénk, ha az iskolák és a pedagógusok rugalmasabbak lennének. Úgy hisszük, egyebek mellett teret kellene adni a különböző korosztályú diákoknak a közös munkájukhoz, az önképzésnek, a diák és a tanár közötti konzultációnak” – magyarázta Ivan Juráš. A reform számol a képzés individualizálásával, vagyis, hogy minden gyermek legjobb, legerősebb oldalát fejlesszék úgy, hogy a különböző tanulási nehézségekkel küzdő vagy egészségkárosult gyerekek is az egészséges társaikkal közösen tanuljanak. „Bizalmat szavazunk az iskoláknak és a pedagógusoknak, hogy ők válasszák ki ehhez a legmegfelelőbb utat” – mondta Milan Ftáčnik. A dokumentum alapján az iskolák maguk dönthetnék el, hány percesek legyenek a tanórák, és hogyan rendezzék be az osztályokat.

Nemzetiségi oktatás

A nemzetiségi oktatással kapcsolatban a dokumentum javasolja, hogy pótolják a nemzetiségi nyelvű tankönyveket, feladatgyűjteményeket, segédanyagokat, a nemzetiségi iskolák számára is tegyék elérhetővé a nemzetiségek nyelvén a digitális tananyagokat és a szakközépiskolákban a szaktantárgyak tankönyveit is. A szerzők szerint nincs koordinálva a tankönyvek fordítása, és az oktatási intézményeket érintő törvények, határozatok, rendeletek sincsenek összhangban egymással, és a pedagógiai dokumentumok színvonalas fordítása is hiányzik. A nemzetiségi iskolákban a finanszírozás meghatározásánál tekintettel kell lenni a szlováknyelv-oktatás és a nemzetiségi nyelvek oktatásának szükségleteire. Azt javasolják, hogy a nemzetiségi iskolákban alacsonyabb legyen a minimális osztálylétszám, a tervezet azonban nem tartalmaz konkrét számot.

Minden pénzkérdés

A szerzők elismerik, hogy elképzeléseik megvalósítása leginkább az anyagiakon múlik. Azzal számolnak, hogy a kormánykoalíció teljesíti a kormányprogramban vállalt kötelezettségét, amely alapján 2020-ra a hazai oktatásügy finanszírozása eléri az európai átlagot. Milan Ftáčnik szerint ez közel egymilliárd euró pluszt jelentene.

A dokumentumról hathetes szakmai és nyilvános vita indul, az észrevételekkel kiegészült dokumentum a kormány és a parlament elé kerül. Ha zöldet kap, a tárca kidolgozza a 2018–2019-es tanévre vonatkozó akcióterveket. Az első intézkedéseket 2018 szeptemberétől vezethetik be a gyakorlatba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?