A Szövetség nevet változtatna, hogy közösen indulhasson a Magyar Fórummal

Fotó: Norbert Skaličan
Pozsony |

A Szövetség elnöksége kedden úgy döntött, elfogadható számukra, hogy a párt nevét kiegészítsék a Magyar Fórum nevével. Mindezt annak érdekében, hogy a két szereplő együtt indulhasson az előre hozott parlamenti választáson.

A Szövetség elnöksége a keddi ülése után egy rövid közleményt adott ki, melyben azt írják, mindent meg akarnak tenni annak érdekében, hogy a közelgő választáson a szavazóknak ne két magyar lista közül kelljen választaniuk. „Ennek érdekében a Szövetség vezetői készen állnak az egyezséghez szükséges kompromisszumok megkötésére. Az elnökség elfogadhatónak tartja a párt nevében a Magyar Fórum kiegészítést” – fogalmaznak azzal, folytatni akarják a tárgyalásokat.

Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke azonban röviddel a Szövetség elnökségének döntése előtt lapunknak azt mondta, a közös politikai szubjektum nevének megváltoztatása csak a pártok közötti megállapodás egy része lehet. „Ennek a megállapodásnak több dologból kell összetevődnie. Értékrendi kérdésekről, de programpontokról, a választási lista helyeinek elosztásáról, a finanszírozásról, a választás utáni együttműködést érintő kérdésekről van szó” – sorolta Simon.

A Szövetség Híd-platformja a hét végén azt javasolta, hogy nevezzék át a pártot és a Szövetség – Magyar Fórum – Aliancia – Maďarské fórum nevet javasolták. Mindezt azért, hogy a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum együtt induljon a Szövetséggel a szeptember 30-án esedékes előre hozott választáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?