A Híd, a Magyar Fórummal való együttműködés érdekében, a Szövetség átnevezésére is nyitott

A Híd-platform sajtótájékoztatója (Bárczi Laura felvétele)
Pozsony |

A Szövetség Híd-platformja a Magyar Fórummal való együttműködés érdekében még a párt nevét is megváltoztatná. A platform kijelentette, a pártelnök Forró Krisztián egymaga nem dönthet a Szövetségnek a parlamenti választásra állított jelöltlistájáról. Egyben elhatárolódtak a „szélsőséges és populista” politikusoktól, nem működnének együtt Gyimesi Györggyel.

A Szövetség Híd-platformja Pozsonyban tartotta az előre hozott parlamenti választás előtti találkozóját. Sólymos László (Híd-platform) a párt Országos Tanácsának elnöke a találkozó utáni sajtótájékoztatón elítélte Oroszország ukrajnai invázióját és kijelentette, a Híd-platform a Szövetségen belül képzeli el a jövőjét. Majd hozzátette, arra törekednek, hogy a Simon Zsolt vezette Magyar Fórummal együtt induljanak a szeptember 30-án esedékes parlamenti választáson. Ennek érdekében arra is hajlandóak, hogy átnevezzék a pártjukat, a Szövetség – Magyar Fórum – Aliancia – Maďarské fórum nevet javasolják. Az átnevezésre szerinte április végéig sort kell keríteni. Úgy vélik, Simonék számára mindhárom platformnak helyeket kell felszabadítania. Egyben ehatárolódtak a „szélsőséges és populista” politikusokkal való együttműködéstől. Sólymos kérdésünkre elmondta, Gyimesi Györgyöt, az OĽaNO magyar nemzetiségű parlamenti képviselőjét ilyen szélsőséges szereplőnek tartja. Arra is emlékeztetett, hogy a Robert Fico vezette Smerrel kapcsolatban pedig már korábban úgy döntött a pártjuk elnöksége, ezzel a szubjektummal nem fognak együttműködni.

Sólymos arról is beszélt, a közös párt létrehozásakor megkötött megállapodást a pártelnöknek, Forró Krisztiánnak (MKP-platform) is be kell tartania. A Híd mostani találkozóján elfogadott politikai nyilatkozatban az áll, az egyezség szerint a Szövetség a parlamenti választásra állított jelöltlistáját először az országos grémiumnak, majd a párt Országos Tanácsánk kell jóváhagynia. „Az országos elnök egyedül semmilyen körülmények között nem dönthet a parlamenti listáról. Amennyiben ezt megteszi, megsérti a Szövetség alapszabályát és a teljes Híd-platformmal helyezkedik szembe, amivel a Szövetség sikerét és létezését is ellehetetleníti.” – írják a nyilatkozatban. Rigó Konrád a Híd-platform elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, ha a pártelnök önhatalmúan döntene a jelöltlistáról, azt kockáztatná, hogy a Szövetség ezen listáját hivatalosan nem regisztrálják. „Ellehetetlenítené a Szövetség parlamenti indulását” – fogalmazott. Korábban a Pátria rádió műsorában Berényi József, az MKP-platform vezetője úgy fogalmazott, az elnök, vagyis Forró Krisztián felel a lista összeállításáért. Felmerült ugyanis, hogy a pártvezető, a Szövetség gördülékeny működésének biztosítására hivatkozva, olyan személyeket is felvehetne a listára,  így például Gyimesi Györgyöt is, akikről párt szinten nincs megállapodás. A Híd vezetői azonban kijelentették, a közös párt jelenlegi tagjait feltétel nélkül elfogadják a Szövetség parlamenti listáján.

Rigó a sajtótájékoztatón megemlékezett arról, hogy a második világháború idején Szlovákia területéről ezen a napon indult el az első transzport a haláltáborokba. Ugyancsak megelmítette, hogy az 1988-as gyertyás tüntetésnek is ma van az évfordulója. Ezzel a párt értékrendjét igyekezett hangsúlyozni. Az aktuális belpolitikai helyzettel kapcsolatban kijelentette, szerintük a jelenlegi kormányt meneszteni kell és szakértői kabinet kinevezésére van szükség.  „Igor Matovič és kollégái szlovákiai szinten is igazolták, hogy a populista politika zsákutca, és a megbízott kormány mostanra megmutatta, hogy képtelen az országot előre mozdítani” – írják a platform politikai nyilatkozatában. A megfogalmazott programpontok között egyebek mellett szerepel a parlamenti küszöb 5-ről 3 százalékra csökkentése, a független kisebbségi kultúra támogatását segítő pénzalap, az Artminor létrehozása, nemzetiségi iskolaközpontok kialakítása, illetve a déli régiók infrastruktúrájának fejlesztése. Rigó arról is beszámolt, a platform elnökségét bővítették, Vavrek István, Horváth Zoltán és Pandy Péter is a Híd vezetőségének tagja lett

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?