A Szövetség felajánlotta segítségét Horeckýnak a nemzetiségi oktatás terén

Szzövetség

A Szövetség felajánlotta segítségét Ján Horecký oktatási miniszternek a nemzetiségi oktatás terén, mert ez a terület különleges figyelmet érdemel, ám az előző miniszter, Branislav Gröhling (SaS) nem reflektált erre – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Forró Krisztián, a Szövetség elnöke.

A Szövetség azt is Gröhling szemére veti, hogy nem működött együtt a minisztérium nemzetiségi tanácsadó testületével. A párt változást szeretne ezen a téren, azért találkozót kért az új minisztertől.

„Reméljük, hogy létrejön a találkozó és Horeckýtől kérhetjük a miniszteri tanácsadói testülettel való együttműködés megújítását” – jelentette ki Kiss Beáta, a párt alelnöke. Hozzátette, a párt reméli, hogy az új miniszter stratégiai gondolkodást is visz a minisztériumba, és a káoszt az átgondolt tervezés és az intézményekkel, a pedagógusokkal folytatott korrekt kommunikáció váltja fel.

„A legnépesebb nemzetiségi közösség vagyunk Szlovákiában, közel 300 oktatási intézményünk van, és fontos számunkra, hogy milyen körülmények között tudnak működni” – hangsúlyozta Forró.

Kiss Beáta figyelmeztetett, hogy bár a közoktatási törvényben megjelent a nemzetiségi oktatás fogalma, ám nincs közelebbről definiálva, emellett az iskolákban sokszor hiányoznak az oktatási segédanyagok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?