A szőrös hal és a csupasz fenevad

A Farkasok szövetsége című filmben (melynek egy- és kétkorongos DVD-verziója is megjelent) a főszereplő, Grégoire de Fronsac természetbúvár (Samuel Le Bihan alakítja) egy szőrös halat mutat be Gevaudan előkelőségeinek. Elbeszélése szerint a Kanadából származó hal olyan, akár egy pisztráng, de a testét sűrű fekete prém borítja. A „felvilágosult” arisztokraták „bámulatos a természet” felkiáltással fogadják a látványt, egy hölgy meg is jegyzi, hogy arrafelé igen hideg lehet a víz… Az asztaltársaságból azonban valaki – részben átlátva Fronsac mesterkedését – színjátéknak nevezi az előadást. Ekkor a biológus beismeri: a halat egy kitűnő preparátor készítette, tehát valóban csínytevés történt. Magyarázata szerint az ilyen lények csak a mesében léteznek, de a hazugság olykor elhitethető.

Fronsac parabolája párhuzamba állítható a film központi dilemmájával, a gevaudani fenevad kilétének rejtélyével. Vagyis a főhős ezen a ponton megkérdőjelezi a rém extrémitását, szerinte a Dél-Franciaország hegyei között zajló gyilkosságsorozat valódi elkövetőjét az emberi képzelet legendabeli ismérvekkel ruházza fel. Ahogy a szőrös hal sem a természet szülötte, úgy a szörny mítosza is mesterséges kreáció. A látványos horrorfantasyban aztán Fronsac egy prostituált segítségével (a gyönyörű Monica Bellucci alakítja) leleplezi a sorozatgyilkost (és a mögötte munkáló nagyon is emberi szándékot); a továbbiakban azonban mégsem ennek a kalandos históriának erednék a nyomába, hanem annak, hogy a gevaudani fenevadhoz hasonló talányok „megoldására” szakosodott terület milyen viszonyban van a tudománnyal. Mielőtt rátérnék a kriptozoológia előfeltevéseire, idézzük fel a film alapjául szolgáló történelmi eseményeket.

A források szerint 1764-től három éven át egy különleges lény tartotta rettegésben Gevaudan tartomány lakóit. Több mint száz áldozatot szedett a bestia, főként nőket és gyermekeket gyilkolt. A korabeli tudósítások tehén nagyságú, oroszlánszerű farkasról számolnak be, melyet Jean Chastel, a híres vadász ezüstgolyókkal ejtett el. A tetemet nem sikerült megmenteni, állítólag hamar oszlásnak indult, és eltemették. Az érdeklődők hiénaként vagy valamilyen farkasmutánsként próbálták azonosítani a fenevadat. Kézzelfogható leletek hiányában persze mindez csak találgatás, ám mivel egy besorolhatatlan állattal állunk szemben, ez már a kriptozoológia hatáskörébe tartozik. Mit is értsünk ez alatt?

A kriptozoológia egzaktságáról megoszlanak a vélemények. Nem csoda, hiszen ez az ágazat olyan jelenségeket próbál leírni, melyek a zoológia számára úgymond rejtve maradtak. (Vagyis lehetségesnek tartja olyan fajok létezését, melyeket a tudomány nem ismer el.) Érdeklődési területéhez tartoznak továbbá legendabeli teremtmények is, s valószínűleg ez az utóbbi adhat okot a legtöbb támadásra. Messzire vezetne, ha azt boncolgatnám, hogy mit ért az egyik vagy a másik tábor bizonyítékon, ezért inkább néhány példát hoznék a kriptozoológia közkedvelt esetei közül.

A Loch Ness-i szörny problémáját valószínűleg nem kell bemutatni (mindenki hallott már erről a sztoriról), a cupacabrasét viszont annál inkább. Ez a lény Puerto Rico szigetén garázdálkodott a ’90-es évek második felében. Pár ezer állatot támadott meg (érdekes módon embereket nem), áldozatai vérét kiszívta. A „tanúk” szerint nagy, szárnyas lényről van szó, amely figyelemre méltó precizitással képes eltávolítani egész szerveket. A kriptozoológusok genetikai kísérletekkel magyarázzák a cupacabras létezését, vagy egyszerűen az evolúció által létrehozott fajként kezelik. (Egy harmadik magyarázat mellett tenném le a voksomat, de erről később.)

Természetesen kedvelt példája a kriptozoológiának a bojtosúszós hal esete mint eme „tudomány” diadala. Ez azonban – véleményem szerint – teljesen más lapra tartozik. Az évmilliókat átvészelő „élő kövületeket” nem övezik legendák, előkerülésükben nincs semmi titokzatos, és persze nem hívják fel magukra a figyelmet sorozatgyilkosként. A gevaudani fenevad nem ezekkel, hanem a Loch Ness-i szörnyféle és a cupacabras típusú alakzatokkal rokonítható. Az előbbi arra is jó példa, hogy a kriptozoológusok olykor kihalt állatfajokkal operálnak, az utóbbi pedig azt teszi világossá, hogy az egyedit veszik alapul, a megismételhetetlen alakot próbálják fajként elfogadtatni. A gevaudani fenevadban összegződnek ezek a kérdésirányok. A leírások szerint ez a lény rendkívüli módon emlékeztet a Canis dirus kihalt fajra (a kutyafélék azon családja, amely robusztus farkasra hasonlított), ám soha nem láttak több ilyen egyedet. (Pontosabban kilőttek még egy nagy testű állatot, melyet a fenevad párjaként emlegettek.)

A gevaudani bestia kapcsán fölmerülhet a gyanú, hogy állatról van-e szó egyáltalán. Több mint furcsa ugyanis, hogy egy ragadozó nem és életkor szerint válogatja ki áldozatait. A cupacabras esetében is találunk nehezen magyarázható mozzanatot, amennyiben a boncnoki ténykedést annak tekintjük. A megelőlegezett harmadik értelmezése ezen lények tevékenységének természetesen az lenne, hogy soha nem zárható ki működésükből és megközelítésükből az antropológiai mozzanat. Magyarán, korántsem lehetetlen, hogy – csínytevés történt – az elkövető csupasz majom volt (azaz ember állt a háttérben), s ezen a ponton a Farkasok szövetsége szlogenje pontosan fogalmaz: „ember embernek farkasa”. Semmiképpen sem ajánlatos azonban azt a látszatot kelteni, hogy ez minden jelenséget megmagyarázna, vagy hogy a szóban forgó kutatóknak ne volna olykor igazuk. Tegyük a kezünket a szívünkre: bármennyire az egzakt tudomány hívei vagyunk is, a kriptozoológus mindannyiunkban ott rejtőzik valahol.