A szlovákokat leginkább az áramelkedések aggasztják, csökkent az ukrajnai háborútól való félelem

áremelkedés

A lakosság leginkább az emelkedő áraktól, az inflációtól és az egészségügyi rendszer egyre romló helyzetétől tart, miközben csökkent az ukrajnai háborútól való félelem.

Mindez a Hogy vagy, Szlovákia? nevezetű múlt havi felmérésből derült ki, amelyet július 18. és 22. között végeztek egy 1000 fős mintán.

A közvélemény-kutatásból megtudhattuk, a szlovákokat legfőképpen az emelkedő energiaárak és az infláció (86,3%), valamint az egészségügy helyzete (82,8 százalék) aggasztja.

Az ukrajnai háborútól való félelem jelentősen csökkent, jelenleg a megkérdezettek 70 százaléka tart a szomszédunkban zajló konfliktustól, míg az arányuk márciusban még 78 százalék volt.

A szélsőséges csoportok itthoni népszerűsége miatt is sokan félnek (67,2%), a menekültek érkezése kapcsán a vaálszadók 69,4 százaléka fejezte ki kétségbeesését.

A koronavírus-járvány az állampolgárok 53,1 százalékát aggasztja, ami enyhe növekedést jelent a korábbi járványhullámok során végrehajtott felmérésekhez képest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?