A szlovák nép hőse

A szlovák Robin Hood, saját nevén Juraj Jánošík a legnagyobb szlovák legendává vált, aki saját képmását számos film-, irodalmi-, képzőművészeti és drámai alkotásban megtalálta. A nevéhez fűződik az ismert mondat „a gazdagoktól elvett, a szegényeknek adott”.

Talán a leghíresebb betyár az egész Osztrák-Magyarhonban 1688-ban az északnyugat-szlovákiai Terchová nevű faluban született. A terchovai hegyi tanyákon nőtt fel, és még húszéves sem volt, amikor önként jelentkezett Rákóczi Ferenc kuruc seregéhez.

Miután a Trencsén melleti csatában a császár hadserege szétverte a kuruc csapatokat, fogságba esett, és később belépett a császár őrző csapatába. A bitcsei várban szolgált, mint rabőr, ahol megismerkedett az egyik fogollyal, Tomáš Uhorčíkkal, a kiszucai zsiványkapitánnyal. Juraj Jánošík később visszatért Terchovába, de nem bírta ott sokáig, mert miután Uhorčík megszökött a börtönből, 1711-ben beállt a zsiványok bandájába (a zsiványok esküjét szeptember 29-én – Mihály napján tette le).

Később Juraj Jánošíkot választották a betyárok kapitányává, de az ő zsiványkodása kapitányként csak egy évig tartott, mert 1713-ban a liptói pandúrok elfogták, és a kínzással összekötött bírósági tárgyalást követően 1713. március 18-án Liptószentmiklóson kivégezték.

Rövid betyár élete alatt Jánošík sok rablást követett el. ,,Különösen veszélyes egyénnek” kellett lennie, mert csak a legnagyobb lázadók szenvedtek horog általi halált.

Nézzük, milyen is volt a legendák szerint, miért lehetséges, hogy nemzeti hőssé vált, s egy úgynevezett demokratikus ország kormányának példaképévé.

Számtalan legenda létezik Jánošík életéről. Ő testesítette meg az ideális szlovák férfit: szép volt, ravasz és ügyes. És nagyon erős. Ereje azokban a varázslatokban rejlett, amelyeket a tündérektől kapott. Ezek a valaska, speciális öv, fehér ing és a varkocsokba font haja voltak. Jánošík a rablók kapitánya akart lenni, s ezért meg kellett nyernie egy párbajt az addigi kapitánnyal, Uhorčíkkal. Varázslatos tárgyaival nem okozott neki gondot. Szlovákia legnépszerűbb zsiványbandájának a kapitánya lett, csapatát sikeresen vezette. Eredeti módszerekkel rabolta ki a gazdag földesurakat, kereskedőket. Mivel sokgyermekes családban nőtt föl, tudta, mi a nyomor, a rablott tárgyak, pénz egy részét szétosztotta a szegények vagy olyan emberek közt, akiket gazdag földesurak loptak meg.

Egy nap Liptovský sv. Jánban vásár volt. A szegény földműves el akarta adni két ökrét. „Ökröket vegyenek! Ökröket vegyenek!” – kiabált. Meghallotta ezt a falu mészárosa, megállt mellette, és fölajánlotta, megveszi az ökröket, utána igyanak áldomást. Amikor megitták az áldomást, a mészáros elment, a földműves pedig ki akarta fizetni a számlát. A kocsmáros azonban nem fogadta el a pénzt, mondván, hamis. A földműves mögött állt egy álarcos ember, akitől, miután elpanaszolta, mi történt vele, annyi pénzt kapott, amennyit az ökrök értek. Az ismeretlen Jánošík volt. Éjszaka Jánošík egy levelet küldött a mészárosnak, melyben megírta, ha nem adja vissza a földműves ökreit, ő maga megy értük. A mészáros megijedt, elment a bíróhoz, hogy kettőzze meg az őrt a házánál. Másnap egy hintó állt meg a mészáros háza előtt. „Esterházy gróf küldött – mondta az idegen. – Lakodalom lesz a héten, azt hallottam, önnek vannak a legszebb ökrei a környéken.” – A mészáros megörült, behívta az urat. Amikor kettesben maradtakk, az úr előrántotta pisztolyát. Jánošík volt, s azt mondta a mészárosnak, utasítsa a szolgáit, hogy vezessék vissza az ökröket a földművesnek, neki pedig adja oda az összes pénzét. A mészárosnak nem volt esélye. Mindent meg kellett tennie, amit Jánošík parancsolt.

Azért volt sebezhetetlen, mert varázstárgyai mindig nála voltak, ezek nélkül nem tudott győzni. Amikor a katonák elfogták – éppen egy öregasszonynál ebédelt –, szétszedték hajfonatait, megbilincselték, és börtönbe vitték. Rablásai miatt bitófán végezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?