„Kezd fárasztó és kicsit unalmas lenni államtitkár úr” – üzente a szlovák külügyminiszter a magyar államtitkárnak

Miroslav Wlachovský

„Őszintén szólva, kezd fárasztó és kicsit unalmas lenni államtitkár úr” – írta Miroslav Wlachovský szlovák külügyminiszter Menczer Tamás (Fidesz) magyar külügyi államtitkárnak címezve.

Amint arról már beszámoltunk, Miroslav Wlachovský szlovák külügyminiszter korábban Szijjártó Péter (Fidesz) egy videójára reagált, amelyben a magyar külügyminiszter azt mondta, hogy az Európai Unió szerint az Oroszország és Ukrajna között dúló háború még legalább négy évig folytatódni fog. „Kedves Péter, kérlek, ne mondd meg, hogy mások mit gondolnak, mielőtt megkérdeznéd őket. Én nem emlékszem olyan vitára, ahol azt mondtuk volna, hogy a háború még négy évig folytatódik” – írta akkor a szlovák külügyminiszter.

Menczer Tamás (Fidesz) magyar külügyi államtitkár ezt követően megkérdőjelezte, hogy jól működik-e Wlachovský memóriája, szerinte ugyanis az Európai Unió külügyminisztereinek legutóbbi találkozóján az a javaslat is terítékre került, amely szerint a következő négy évben a tagországoknak évi 5 milliárd euróval kellene támogatniuk az Ukrajnának történő fegyverszállítást.

„Biztosíthatom jeles államtitkár urat, hogy mind a rövid, mind a hosszú távú memóriám nagyon jól működik. Nem látok összefüggést Ukrajna védekezési képessége és a háború folytatása között” – vágott vissza Wlachovský.

„Őszintén szólva kezd fárasztó és kicsit unalmas lenni államtitkár úr. Ha az oroszok hagyják abba a harcot, nem lesz háború, ha az ukránok, nem lesz Ukrajna. Ön rendkívül szégyenlős az agresszor megnevezésével. A orosz fegyverek hoztak pusztulást és halált Ukrajnába” – folytatta Wlachovský egy Twitter-bejegyzésben Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős magyarországi államtitkár bejegyzésére reagálva, amelyben Menczer szavait idézi.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az EU külügyminiszterei július 20-ai találkozójukon Brüsszelben valóban elfogadtak egy határozatot az uniós lőszergyártás növeléséről. Ebben a dokumentumban ugyan Ukrajna támogatásán van a hangsúly, de ezzel együtt főleg az EU-tagállamok önvédelmi képességeinek a növeléséről szól. Ez a határozat közvetve hivatkozik csak valamiféle négyéves időszakra. Bár Menczer az egyik, Wlachovskýnak címzett bejegyzésében azt írja, „a magyar álláspont változatlan: mi azonnali tűzszünetet és békét akarunk”, a kérdéses határozatot a magyar kormány képviselője is megszavazta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?