A Szlovák Földalaphoz köthető személyeket vett őrizetbe a NAKA

A NAKA „Köd” elnevezésű csoportja vizsgálja majd a begyűjtött mobiltelefonokat
Pozsony |

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrei szerdán nyolc személyt vettek őrizetbe olyan korrupciós bűncselekmények miatt, amelyek a Szlovák Földalappal (SPF) függhetnek össze – erősítette meg Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

„A Nagybirtokos és a Földesúr fedőnevű rendőrségi akciókról van szó. Bővebb tájékoztatással pillanatnyilag nem szolgálhatunk” – tette hozzá Slivka.

A Markíza televízió információi szerint az egyik őrizetbe vett személy Martin Kvietik üzletember.

Egyelőre a Szlovák Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot sem tájékoztatták az ügyben, az agrártárca azok nevét sem ismeri, akiket érint a szóban forgó ügy – közölte Daniel Hrežík, a minisztérium szóvivője. Hozzátette: az SPF különálló intézmény, az agrártárcát ennek ellenére határozottan érdeklik a földalappal kapcsolatos történések.

„A bűnüldöző szervek élvezik a támogatásunkat és a teljes bizalmunkat. Maximálisan bízunk benne, hogy megtisztítják ezt az országot a visszaélésektől és a korrupciótól, amellyel kapcsolatban a tárca vezetése a zéró tolerancia elvét vallja” – hangsúlyozta Hrežík.

„Hisszük, hogy a NAKA eljárása megalapozott, és hogy részletesen tájékoztatni fogják a minisztériumot, valamint a nyilvánosságot, amint a helyzet engedi” – zárta a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?