A szeszipart állítólag az emberek egészsége aggasztja

házi pálinkafőzés
Pozsony |

Tiltakoznak a szeszgyárak, a szeszfőzdék és a szeszesital-forgalmazók a házi pálinkafőzés engedélyezése ellen.

A szeszipar tiltakozását megtámogatta például a Szlovák Élelmiszer-kamara és a Szlovák Agrárkamara is. Közös nyilatkozatban szólították fel a Híd képviselőit, hogy vonják vissza a házi pálinkafőzés legalizálására vonatkozó tervezetüket, állításuk szerint a foglalkoztatás csökkenése, a környezetszennyezés és a lakosság egészsége miatt aggódnak leginkább.

A tiltakozó szervezetek úgy vélik, a törvényjavaslat sérti az uniós jogokat, a kevesebb jövedéki adó pedig kiesést eredményez az állami költségvetésben. Negatív példaként említik Magyarországot, ahol 2010-ben nemcsak engedélyezték a házi pálinkafőzést, hanem adómentéssé is tették, ami a szervezetek szerint 50–60 millió eurós kiesést jelentett az állami költségvetésnek.

A tervezet egyik kidolgozója, Bastrnák Tibor (Híd) visszautasította ezeket a kifogásokat, szerinte a törvénytervezetet „a polgárok kérésére dolgozták ki.” Hangsúlyozta, hogy a szeszipari cégek és egyéb érdekcsoportok tiltakozása számukra másodlagos, és az „emberek érdekeit akarják szolgálni”. Bastrnák hozzátette, hogy a tervezetről egyeztettek a pénzügyminisztériummal, és mivel a fogyasztói adó a házi pálinkára is vonatkozni fog, nem számítanak komoly adókiesésre.

A szeszipar azzal is érvel, hogy a házi pálinkák mennyisége és minősége nem lesz megfelelően ellenőrizve, és ez veszélyezteti a lakosság egészségét. A tiltakozók szerint a házipálinka-főzés legalizálása tönkretenné a szeszfőzdéket, hosszútávon a munkanélküliség növekedéséhez és súlyos társadalmi problémákhoz vezetne. Bastrnák szerint környezetvédelmi és közegészségügyi szempontból legalább annyira károsak a nagy cégek, mint a kis házi pálinkafőzdék.

A Híd javaslata szerint a 18. életévét betöltött személy főzhetne otthon pálinkát, ha megfelelő lepárló berendezéssel rendelkezik és azt bejelenti a hatóságoknál. Egy személy (család) saját fogyasztásra, kizárólag az általa megtermelt gyümölcsből – 100 literesnél nem nagyobb lepárló berendezésben – évente legfeljebb 25 liter 86 százalékos alkoholt állíthatna elő, ami 50 liter 43 fokos házi pálinkának felel meg. A pálinkafőzéshez vásárolt gyümölcsöt nem használhatna, csak a saját termését.

Ha egy közös háztartásban több olyan személy lakik, aki teljesíti a házi pálinka készítésére vonatkozó előírásokat, a törvény szerint az egész család akkor is csak 25 liter pálinkát állíthatna elő egy évben. Az otthoni körülmények között készített pálinkát csak saját használatra készíthetnék, vagyis az értékesítését szigorúan tiltanák, és a készítőnek az összes adókötelezettségét teljesítenie kellene. Feltehetően csak jövedéki adót fizetne, az állam 1 hektoliter száz százalékos szeszre 1080 euró, vagy csökkentett adókulcs esetén 540 euró jövedéki adót vet ki. Ez azt jelenti, hogy 1 liter 50 százalékos pálinkáért 5,4 eurót, vagy csökkentett adókulcs esetén 2,7 euró adót kellene fizetni. (ba, TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?