A százszor ismételt hazugság varázsa, avagy miért kell nekünk ellenség

A propaganda a latin propagare szóból ered, melynek jelentése „terjeszteni”. Célja bizonyos nézetek elterjesztése, a befogadók véleményének befolyásolása, meggyőzése és ebben is, mint sok mindenben, a katolikus egyházé az elsőbbség. A Vatikán 1622-ben hozta létre a Congregatio de Propaganda Fide nevű szervezezetet, amelynek a nem katolikus országokban való hittérítés volt a célja. Az 1790-es évektől fogva a kifejezést a világi propagandatevékenységre is alkalmazták. Negatív értelmezése a 19. század közepén alakult ki, amikor a politikai közegben is használni kezdték.

Tamás bátya kunyhója és India gyarmatosítása

A propaganda kezdetei elválaszthatatlanok a mindenkori vezető réteg legitimáló szándékától és a politikai nyilvánosság megszületésétől. Az ókorban nagy számban keletkeztek festmények, szobrok, emlékművek, dicsőítő versek és énekek, melyek az uralkodó vagy a vezető elit melletti kiállásra és az ellenséggel szembeni harcra buzdítottak. A politikai propaganda megszületése idejének a késő középkort tekintjük, amikor létrejött egy széles világi értelmiségi réteg, és elkezdődött a könyvnyomtatás, amelynek a röplapok, a pamfletek és az első újságok révén óriási véleményformáló ereje volt. A korábban többnyire dinasztikus céllal alkalmazott propagandát a 16–17. század vallási és ideológiai küzdelmei tették a mindennapok részévé: egyrészt katolikusok és protestánsok álltak egymással szemben, másrészt ekkoriban fenyegette a nyugati kereszténység területeit az Oszmán Birodalom. Különösen a harmincéves háború idején terjedt el az eltérő felekezetű ellenség által elkövetett atrocitások középpontba állítása. Az 1857-es indiai felkelés során a Brit Kelet-indiai Társaság uralma ellen fellázadt szipolyokat angol nők elleni nemi erőszakkal vádolták. A brit tömegsajtó nem minden esetben valós tudósításai elősegítették azon vélemények kialakítását, melyek szerint az indiaiak a brit gyarmatosítók civilizációjára szoruló vademberek. 

A propaganda kibontakozása a modern tömeg megjelenéséhez a 19. század közepén végbemenő iparosodáshoz köthető. A 19. század egyik legjelentősebb és leg­széleskörűbb propagandisztikus tevékenysége az abolicionisták Egyesült Államok-beli és Nagy-Britannia területén való működése volt, melynek legjellemzőbb és máig ható példája, hogy a déli államok (konföderáció) megtörését a rabszolgaság elleni küzdelemként interpretálták. Az abolicionisták érzelmekre ható tevékenységének példája a Tamás bátya kunyhója, mely a déli államokban a polgárháború előtt valóságos Tamás bátya-ellenes irodalmat váltott ki. 

Vér, szex, vagyon és hatalom

A modern propagandát a filléres sajtó és egyben a tömegkommunikáció megszületése után fedezték fel, amikor először figyelhették meg, milyen hatása van egy cikknek, képnek a közvéleményre. Az első, még nem tudatos propaganda Joseph Pulitzer és William Randolph Hearst lapmágnás között kitört verseny eredményeként született meg, Pulitzer a lapjain keresztül olyan mértékű spanyolellenes hangulatot teremtett, hogy az 1898-ban a spanyol–amerikai háború kitöréséhez vezetett. Az USA-ban megjelentek az első tömeglapok, a század végén pedig a film. Ebben az időben terjedtek el a propaganda legfőbb, máig ható témái: a vér, a szex, a vagyon és a hatalom.

Az első világháborúban már tudatosan használták a propagandát. Az antant háborús propagandájának fontos részét képezte a központi hatalmak által elkövetett vélt vagy valós atrocitások gyakori és nem egy esetben igaztalan felemlegetése. 1917 áprilisában a The Times azt állította, hogy a németek megfőzik halott katonáik testét, szappant és egyéb termékeket készítenek belőle. 1925-ben Austen Chamberlain akkori brit külügyi államtitkár elismerte, hogy a „tetemgyár” története hazugság volt. Az osztrák–magyar propaganda középpontjában az orosz hadsereg által elkövetett túlkapások álltak; mások mellett az ausztriai zsidó újságok foglalkoztak az oroszok erőszakos galíciai viselkedésével.

A tökéletes goebbelsi rendszer

Az általános választójog bevezetése – Németországban és Angliában 1918-ban és a tömegpártok megjelenése – a politikai mondanivaló leegyszerűsítését vonta maga után. Ezt használta ki az 1920-as években a hitleri propaganda és a tömegek reakcióiból úgy ítélte meg, hogy erre lehet építeni. A modern értelemben vett propaganda az 1930-as években születt, megteremtője Joseph Goebbels volt. Elsődleges célja a zsidók lejáratása, a tömegek fanatizálása volt, a Harmadik Birodalom külön propagandaminisztériumot hozott létre a feladat végrehajtására, melynek vezetője, természetesen, Goebbels lett. Soha azelőtt nem foglalkoztak ennyire behatóan a kommunikációval, és nem dolgozták ki ennyire részletesen a működési mechanizmusát. A Goebbels által kitalált rendszer olyan tökéletesen működött, hogy a sztálini, a szocialista, de az amerikai propaganda is átvette és a mai napig alkalmazzák. Csupán a szereplők, az üzenetek és a képek változnak, a módszer ugyanaz. 

A második világháborúban az Amerikai Egyesült Államok több mint kétszázezer különböző fajtájú plakátot nyomtatott, témái között a toborzás, a haditermelés növelése szerepeltek. Számos képregény is született propaganda célból. Superman például a német nyugati falat támadta meg, Hollywoodban pedig filmeket készítettek, amelyekben az olaszokat, németeket, japánokat ellenszenves tulajdonsággal ruházták fel. Az Egyesült Államok Tájékoztatási Bizottságának két feladata volt: az „attrocitás sztorik” vizsgálata, vagyis annak kiderítése, hogyan lehet félelmet és gyűlöletet kelteni, illetve olyan történetet konstruálni, amelyből az derül ki, hogy az ellenség kegyetlen. Másik taktikájuk az ellenség vezetőinek módszeres karaktergyilkossága és lejáratása volt. A németek is előszeretettel használták a plakátokat, amelyeket hősies-realista stílusban készítettek. A Völkischer Beobachter című újság volt a nácik hivatalos lapja, amelyben a nácik hőseit dicsőítették.

A szocialista propaganda némileg eltért a bevett sémától. A befogadóközönséget nemcsak meggyőzni kívánta, hanem átalakítani is: a cél a szocialista embertípus létrehozása volt. Minden szervezetben és nagyobb munkahelyen volt ún. „agitprop”, azaz agitáció- és propagandafelelős, aki a szocialista eszmék terjesztésével foglalkozott.

Lenyűgözni, irányítani, meghatni

„A propaganda célja egy célcsoport meggyőzése, befolyásolása, ennek érdekében készítői felhasználják a kommunikációval, viselkedéskutatással és pszichológiával kapcsolatos korszerű ismereteket. Három fő területe van, a politika, az üzlet és a vallás. De az információterjesztési stratégia csak akkor számít propagandának, ha az üzenet is manipulatív, megtévesztő, féligazságokat tartalmazó” – magyarázza Jozef Hašto pszichiáter.

Arisztotelész úgy definiálta a meggyőzést, mint ami „arra szolgál, hogy útba igazítsa azokat, akiknek a felfogó képessége korlátozott”. Cicero tudományosabban fogalmazott, a meggyőzés három céljaként az elkápráztatás, tanítás és meghatás fogalmát adta meg. Ez a mai propagandisták „szentháromsága” is, a közönséget le kell nyűgözni, irányítani kell, és ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, ha az érzelmeire hatunk. „Első lépésben megragadjuk a közönség figyelmét és érdeklődését; a másodikban a meggyőző érveket pontosan és világosan mondjuk el; a harmadikban arra törekszünk, hogy az érzelmi hatás erősebb legyen, mint a racionális. A 20. század elején kezdtek a kutatók a személyiséggel foglalkozni, ekkor jöttek rá, hogy az egyén teljesen máshogy viselkedik egyedül, mint csoportban. Rájöttek, hogy a tömegnek csordaszelleme van, és benne az egyén mintát követ; a józan ész helyett az ösztönök vezérlik. A tömeg nem győzhető meg racionális érvekkel, az érzelmeken keresztül kell befolyásolni. Voltaképpen egyszerű a dolog, a siker csak azon múlik, sikerül-e kitalálni egy jó üzenetet, amire a tömeg megfelelően reagál. A magyaroknak ez a migránstémával és Soros Györggyel sikerült, más kérdés mi lesz mindennek a hosszú távú társadalmi hatása.” 

Soros, a démon

A propagandának több módszere is jól ismert: Az argumentum ad hominem, latinul személy elleni érvelés, személyeskedés vagy olyan érvelési hiba, amely a vitapartner személyét, tulajdonságait, vagy személyes érdekeit veszi célba, esetleg cselekedeteit, szavait használja fel vele szemben, gyakran elvonva a figyelmet arról, amit a másik fél állít. „Erre volt jó példa az elnökválasztási kampányban Zuzana Čaputová ügyvédjelölti gyakorlatának megkérdőjelezése, vagy annak hangsúlyozása, hogy támogatná a homoszexuális párok általi örökbefogadást. A félelemre való rájátszás, az érzelmek és személyes érdekek kihasználása szintén elterjedt propagandafogás. Ebbe a kategóriába sorolható a riogatás a migránsokkal való, de a gender-ideológia emlegetése is. Az emberek anélkül, hogy tisztában lennének azzal, pontosan mit jelent ez a kifejezés, elhiszik, hogy a hagyományos csalédmodellt és a férfi-női identitást veszélyezteti” – magyarázza a pszichiáter. 

A propagandamesterek gyakran egyetlen, démonizált személyhez kötik a megfoghatatlan fenyegetést. A sztálini Szovjetunióban valamennyi ellenzéki, rendszerellenes tevékenység szervezésével Trockijt vádolták, ma Magyarországon Soros György tölti be ezt a szerepet. Megpróbálkoztak vele Szlovákiában is, de itt nem jött be, egyrészt, mert Fico rosszkor, rossz helyen kezdte használni, másrészt, mert Szlovákiában Soros nem annyira ismert személy, hogy betölthesse a közellenség szerepét. A kormányellenes tüntetések és Zuztana Čaputová kampánya, valamint korábbi munkaadója, a Via Iuris finanszírozása kapcsán is inkább csak a helyi magyar sajtó egy része vagy a konspirációs média emlegeti Sorost.

Tények és hazugságok egyvelege

A mindenkori véleményformá­lók nagy hangsúlyt fektetnek az ellenség démonizálására, dehuma­nizálására, az atrocitások felnagyítására. Ehhez magyarázat sem kell, ahogy a második világháború előtt a zsidókról, ma a bevándorlókról beszélnek úgy, mint élősködőkről, a rendszerrel visszaélő ügyeskedőkről, arctalan, névtelen tömegről. Azokról az emberekről, akiknek nem ismerjük a nevét, arcát, személyes történetét, sokkal könnyebb elhinni, hogy a vesztünkre törnek és ellenségesen viselkednünk velük szemben. 

Régi bevált propagandatrükk a valótlan állítások tényekkel való szándékos keverése, melynek célja a széles tömegek félretájékoztatása, az ellenfél lejáratása. Elég volt pélául, hogy Andrej Kiska részt vegyen egy konferencián, amelynek szervezői között egy, a szcientológiai vallást követő személy is volt, máris szcientológusnak kiáltotta ki őt Robert Fico. A szlovákiai magyarok ezerszer elmondhatják, hogy eszük ágában sincs elszakadni Szlovákiától, ha valamelyik politikusnak ahhoz fűződik érdeke, mindig előhozza ezt a témát. Emlékezzünk csak, milyen hatásos volt annak idején az Iveta Radičová elleni kampányban, hogy támogatja a magyarok autonómiatörekvéseit. Legutóbb a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom képviselőit, a tüntetések szervezőit próbálták lejáratni azzal, hogy külföldről irányítják és Soros fizeti őket.

Demokráciában is működik

Ezúttal ez nem sikerült, de ettől fügetlenül a goebbelsi elv, melyszerint a szászszor ismételt hazugság igazsággá válik, működik. Legalább olyan mértékben, hogy az emberek arra a meggyőződésre jutnak: itt már senkinek sem lehet hinni. Ez működött Andrej Kiska adóbvevallási botlásának felemlegetésével kapcsolatba, de a jelek szerint ez az elv vezérelte Marián Kočnert is. „Ő valóban hitte, hogy senki sem lehet tiszta, ezért lehet mindenkire kompromittáló információkat gyűjteni, és ezek kiteregetésével mindenki megzsarolható, lejáratható. Érdekes módon, azok az emberek, akik ilyen eszközökkel élnek, mindig azt hiszik, hogy az információk miatt, amelyeknek a birtokában vannak, védettséget élveznek és sérthetetlenek. De az ő esetükben is mindig elég egyetlen információ, amely alapján a gondosan felépített világuk összedől, mint a dominó. Ez paradox módon soha nem propaganda vagy hazugság, mindig igazság, mert amennyire megtéveszthetők, befolyásolhatók az emberek, annyira szomjazzák az igazságot is” – mondja Hašto professzor. 

A propaganda nem csak a diktatúrák eszköze, jelen van minden demokratikus államban. Sigmund Freud unokaöccse, a propaganda elméleti alapjainak kidolgozója, Edward Bernays így ír erről 1928-ban: „A tömegekeket rá kell vezetni, mit akarjanak... A tömegek szervezett viselkedésének és véleményének tudatos és intelligens manipulálása egy demokratikus társadalom fontos része. Akik a társadalomban ezt a nem látható mechanizmust uralják, azok kezében összpontosul amolyan láthatatlan kormányként a valódi hatalom.” Nekünk pedig egyetlen eszközünk van ellene: a higgadt, racionális gondolkodás.

Vrabec Mária

A szerző a Vasárnap munkatársa