A szakértők a nyári időt javasolják

Pozsony |

Az óraátállítás eltörlésének fontosságát hangsúlyozták a különféle szakterületek képviselői az Európai Parlament szlovákiai irodájának nyilvános vitafórumán. Az átállítás megszüntetése után a szakértők egyöntetűen a nyári időszámítás mellett tennék le a voksukat.

 

A beszélgetésen Nagy József (Híd), Anna Záborská (KDH) és Vladimír Maňka (Smer) európai parlamenti képviselők mellett öt különböző szakterület – energetika, egészségügy, pszichológia, közlekedés, munkapiac – is képviseltette magát, amelyekre az óraátállítás kifejezetten nagy hatást gyakorolhat. A résztvevők többsége egyetértett azzal az állásponttal, hogy az óraátállítást el kell törölni, mivel a lakosság egy része számára több problémát okoz, mint amekkora hasznot hoz. Eltörlés esetén a szakértők a nyári időszámítást javasolnák, bár abban egyetértettek, hogy nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a téli vagy a nyári időszámítás lenne-e jobb. Az elemzések azt mutatják, hogy mindkét időszámításnak megvannak az előnyei és hátrányai, ezért lehetetlen olyan döntést hozni az ügyben, amely mindenkinek megfelelne.

Kristián Barát, a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE) elemzője szerint az óraátállítás bevezetésének fő oka korábban az energiatakarékosság volt, azonban az utóbbi évek elemzései kimutatták, hogy a kettős időszámítás által megspórolt összeg napjainkban már elhanyagolandó. Az átállítás egészségügyi következményeiről Michaela Macháčová, a Háziorvosok Szakmai Szövetségének (SSVPL) alelnöke beszélt. Leszögezte, hogy a legfontosabb az óraátállításeltörlése. „Az, hogy ezek után milyen időzónában egyeznek meg az egyes tagországok, csak másodlagos. Én személy szerint a nyári időszámítást javasolnám, de az emberek a télihez is hozzá tudnának szokni” – jelentette ki Macháčová.

 

Kapcsolódó cikkünk

A munkaügyi minisztérium nemrég bejelentette, hogy a téli időszámítás állandósításáról tárgyalnak, hiszen ez az úgynevezett standard időzóna, és az emberek szervezete ehhez szokott hozzá az évek során. Emiatt az Európai Parlament szlovákiai irodája egy nyilvános vitát szervezett, ahová különböző szakterületek képviselőit is meghívták, így ők is kinyilváníthatták a véleményüket az ügyben.

Az óraátállítás egészségügyi vonatkozásairól Michaela Macháčová, az SSVPL alelnöke beszélt. Hangsúlyozta, hogy a lakosság legalább 20 százaléka nagyon érzékenyen reagál az átállításokra. „Főleg a gyerekeket és az időseket érinti a probléma. Az átállítás miatti zavar kialvatlansághoz, fáradtsághoz és dekoncentráltsághoz vezet, ezek pedig elősegítik a szív-és érrendszeri betegségek kialakulását” – jelentette ki a szakértő. Macháčová hozzátette, hogy szerinte a nyári időszámítás kedvezőbb hatással van az egészségre. „A téli időszámítás esetén nyáron már hajnali fél 4-kor világosodna. Az alvás minőségét javító melatonin leginkább ebben az időszakban termelődik, viszont ehhez a szervezetnek sötétségre van szüksége” – mondta az SSVPL elnöke.

Martin Hošták, a Munkaadók Országos Uniójának (RÚZ) titkára szintén a nyári időszámítást támogatja. „Szlovákia lakosságának nagy része körülbelül reggel 6-kor ébred. Nincs értelme annak, hogy már hajnalban világos legyen, hiszen azt az időt úgy is csak alvással töltjük” – jelentette ki Hošták. A vitán részt vevő európai parlamenti képviselőket jobban megosztotta a kérdés. Anna Záborská (KDH) és Vladimír Maňka (Smer) mindenképpen az eltörlés mellett áll, Nagy József (Híd) szerint viszont az óraátállításnak is vannak pozitív hatásai, így nem ért egyet a kollégái véleményével.

Az óraátállítás eltörlésének időpontja még kérdéses – írta a portfolio.hu. Az Európai Bizottság korábban azt javasolta a tagállamoknak, hogy már a jövő évben döntsenek az időzónáról, a friss jogalkotási tervezetük azonban több időt adna az országoknak, így nem kizárt, hogy az átállítás eltörlésére csak 2021-ben kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?